Az Állami Nyomda Igazgatóságának döntése alapján, a Cégbíróság 2013. február 1-jei hatállyal az Állami Nyomda Nyrt. nevét ANY Biztonsági Nyomda Nyrt-re változtatta.
Az Állami Nyomdát 1851-ben alapították Temesváron. A társaság húsz évvel ezelőtti privatizációját követően dinamikus fejlődésnek indult, és mára nem csak Magyarország, hanem a régió meghatározó biztonsági nyomdája is lett.
A cég neve idehaza és külföldön is egyaránt összeforrt a biztonsággal, a minőséggel és az innovációval. A nemzetközi biztonsági minősítések, a munkatársak szakértelme és a referenciák alapján a társaság megállja a helyét nem csak a hazai versenypiacon, hanem a külföldi kormányzatok megrendeléseiért folyó versenyben is.
Az ANY Biztonsági Nyomda tulajdonosai között kisebb-nagyobb mértékben mindig is volt állami tulajdon, azonban ez az elmúlt húsz évben tartósan 5 százalék alatt maradt. A vonatkozó törvényi rendelkezések szerint az Igazgatóság úgy döntött, hogy a társaság nevét megváltoztatja.
A több mint 160 éves múltra visszatekintő cég – eddigi tevékenységét megtartva –2013. február 1-jétől ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. néven folytatja tevékenységét. A társaság rövidített neve ANY Nyrt., amely alapján nem változik tőzsdei azonosítója. A társaság címe és székhelye is változatlan, hivatalos internetes elérhetősége pedig megegyezik munkatársai email azonosítójával, az any.hu címmel.
A névváltás kapcsán Zsámboki Gábor vezérigazgató elmondta: a jövőbeni fejlesztések fókuszát a hagyományos biztonsági nyomdaipar termékei mellett, egyre nagyobb mértékben a kártyák, az adatok és tranzakciók biztonságos kezelésére fordítják.
Forrás: BP