Észak-Korea lecseréli déli határain rakétatüzérségét, amely így elérheti a déli fővárost, Szöult – jelentette a Yonhap hírügynökség.

Ezzel jelentősen megnő a határtól csupán 50 kilométerre levő város veszélyeztetettsége. Az eddig ott állomásoztatott 107 mm-es sorozatvetőket a megnövelt hatótávolságú 122 és 240 milliméteresekkel váltják fel. A normál 240-es hatótávolsága 60 kilométer, de a megnövelt változatúé eléri a 70 kilométert is.
Az amerikai védelmi minisztérium múlt havi jelentése szerint Észak összesen 5 100 rakéta sorozatvetővel rendelkezik. Csöves tüzérsége több mint 13 ezer ágyút számlál. A szöuli védelmi minisztérium ugyan úgy véli, hogy háború esetén öt nap alatt ezek 70 százalékát tudnák megsemmisíteni – de ez alatt milliók halálát és Ázsia negyedik legnagyobb iparának katasztrofális veszteségét okozhatják. E mögött a világ egyik legnagyobb hadserege áll 1,2 milliós állománnyal és 7,7 millió tartalékossal.
Dél-koreai látogatásomkor módomban állt beszélni a hadsereg kutató intézetének szakértőivel, akik két, általában nyugaton kevéssé értékelt veszélyre hívták fel a figyelmet. Szerintük az egyik legnagyobb veszélyt Észak-Korea úgynevezett különleges erői jelentik, amelyek létszámát mintegy 200 ezer főre becsülik. Ezeket a különlegesen képzett kommandósokat már kisebb gyilkos és gerilla akciókban bevetették Dél-Korea ellen, és keményebb ellenfelek lehetnek és akár nagyobb rombolást végezhetnek a frontvonalak mögött, mint a hagyományos alakulatok. A másik veszélyt az északi légierő jelenti. Amikor felvetettem, hogy a MiG-18-asok nemigen lehetnek ellenfelei a modern déli vadászgépeknek, rámutattak, hogy ezekkel viszont Phenjan olyan nagy számban rendelkezik (820 vadászuk van), ami lehetővé teszi, hogy áttörjenek, különösen mivel másodpercek alatt elérhetik Szöult. Az északiak a nagy számok törvényére támaszkodhatnak a haditengerészet esetében is: 70 tengeralattjárójuk van, szemben 10 délivel, emellett rengeteg miniatűr tengeralattjárójuk, amelyek feladata elsősorban diverzáns szakaszok partraszállítása a hátországban.
Elavult fegyvereivel és gyenge gazdasági hátterével az északiak csak a lerohanás sikerében bízhatnak egy háborúban – el kell foglalják Dél-Koreát, mielőtt az amerikai erősítés megérkezne. Azt ugyanis nem lehet elvárni a jelenleg ott állomásozó 28,5 ezer amerikai katonától, hogy néhány napnál tovább kitartsanak.
Természetesen minden hagyományos számítást felboríthat, ha Észak-Korea valóban rendelkezik atomfegyverrel – mint állítja -, és be is meri vetni azokat. Bár nukleáris rakétacsapással fenyegette meg az Egyesült Államokat, ehhez sem a becslések szerint rendelkezésére álló, 6-8 bombához elegendő plutonium, sem a rakétatechnikája még nem elég fejlett.
Forrás: Biztonságpiac.hu
Szerző: Barabás T. János




















