A gyilkosság miatt életfogytiglanra ítélt azeri katonatiszt kiadatása miatt tartottak tüntetést kedden a fővárosban, a Kossuth téren. A demonstrálók azt követelték, hogy a magyar miniszterelnök kérjen bocsánatot az örmény néptől és a világtól.
Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) csoport azért hirdette meg a demonstrációt, hogy „a magyar kormány helyett” kérjen bocsánatot az örményektől.
A tüntetők, akik sípolással, füttyel és pfujolással fejezték ki nemtetszésüket a magyar kormány döntése miatt, megtöltötték az Alkotmány utca Kossuth téri torkolatát, sokan álltak a Néprajzi Múzeum és a Vidékfejlesztési Minisztérium előtt az úttesten és a villamossíneken is.
A felszólalók sorát nyitó Balavány György publicista azt mondta, hogy Magyarország a múlt héten felkerült a történelem szégyenfalára. Hozzátette: erkölcsi értelemben visszavonják azt a mandátumot, amely alapján a kormány irányítja az országot.
Krajcsír Piroska armenológus, műfordító, aki saját elmondása szerint több mint tíz évig élt Örményországban, közölte: ki kell mondani, a gyilkosságért elítélt azeri tiszt kiadatása morális szégyenfoltot ejt az egész országon.
Schilling Árpád, a Krétakör művészeti vezetője azt mondta: minden jóhiszemű magyar állampolgárnak kérnie kell az örmények bocsánatát, akiket megsértett a magyar kormány. Szavai szerint a kabinet „kirívóan érzéketlen”, a jó erkölcsöt sértő, védhetetlen cselekedetet követett el, amikor kiadta a hazájában ünnepelt gyilkost.
A demonstrálók többször hosszasan azt skandálták, hogy „hazaáruló”, és a miniszterelnök lemondását követelték. A megmozduláson részt vevők „Bocsánat!”, „Becsületünk nem eladó”, „Ne hagyjuk!” feliratú táblákat emeltek a magasba.
A tüntetésen több baloldali és liberális politikus, közszereplő is megjelent, képviseltette magát a Magyar Szolidaritás Mozgalom és az MSZP is.
Forrás: MTI
Elképesztő egy történet! 🙁