Úgy készülnek a belga fegyveres erők, hogy 2020-ig biztosan folytatódni fog a katonai járőrözés az ország közterein – közölte Marc Thys vezérőrnagy a De Standaard című helyi napilapnak adott interjújában.
A katonai vezető egyebek mellett elmondta, hogy az utóbbi időben az új követelményekhez igazították a kiképzési programokat. „A legnagyobb kihívás továbbra is a katonák körében uralkodó morál” – fogalmazott Marc Thys, hozzátéve, hogy a járőröknek átlagosan hat hónapon keresztül kell az utcákon szolgálatot teljesíteniük, ami szerinte túl sok.
Hangsúlyozta: fontos lenne az is, hogy a katonai járőrök a jelenleginél mobilabbak legyenek. Múlt pénteken késsel katonákra támadt egy feltételezett dzsihadista Brüsszel központjában, mire a biztonsági erők tagjai agyonlőtték.
Tavaly márciusban a belga fővárosban két helyszínen is terrortámadást hajtottak végre. A harminckét ember halálát okozó robbantásos merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett. Az országban azóta is hármas, azaz „súlyos” fokozaton tartják a terrorkészültségi szintet, ami azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős.
Belgiumban a 2015. november 13-i párizsi terrortámadások óta állandósult a katonai jelenlét az utcákon.