Az eredetileg tervezettnél magasabb illetményemelést kapnak a katonák – jelentette be a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.
Németh Szilárd elmondta: 2015-ben döntött a kormány arról, hogy összesen ötven százalékkal emelik a katonák illetményét. Ennek utolsó öt százaléka esedékes most januárban. Öt helyett viszont most 7,4 százalékkal emelik a katonák illetményét – közölte, hozzátéve: ez átlagosan harmincezer forintos havi illetményemelést jelent.
Az államtitkár elmondta továbbá, hogy a honvédségnél dolgozó civilek, akik ez évtől egy új besorolásban honvédelmi alkalmazottakként dolgoznak, négy év alatt egységesen 35 százalékos illetményfejlesztésben részesülnek. A most januártól esedékes húsz százalékos emelés iskolai végzettségtől függően, havonta átlagosan 39 200-74 100 forintos emelést jelent a honvédelmi alkalmazottak számára.
A honvédség által foglalkoztatott tanárok számára 45 300 és 79 300 forint közötti lehet az emelés. Ettől eltérhet azoké, akik többletkötelezettséget vállalnak, ha például hadkötelezettséggel járó különleges jogrendet vezetnek be. Aki vállalja, hogy például tanárként segít kibertámadások leküzdésében, annak 63 300 és 94 300 forint közötti emelés jár – ismertette az államtitkár.
Németh felidézte, hogy a parlament megszavazta azokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik, hogy 2019-ben is folytatódjon az illetményemelési program. Bevezették továbbá az úgynevezett honvédelmi alkalmazott kategóriát, amely a honvédelem területén dolgozó – eddig köztisztviselőként dolgozó – civilek számára is jelentős illetményemelést eredményez.
Németh az intézkedéseket azzal indokolta, hogy a magyar emberek biztonságának, az ország szuverenitásának legfontosabb biztosítéka a Magyar Honvédség, a magyar honvédelem területén dolgozók munkája. Vannak továbbá olyan új kihívások a világban, mint például a terrorizmus, a migráció, a kiberhadviselés, amelyekre válaszokat kell adni. Ehhez arra van szükség, hogy egy erős, ütőképes hadsereget tudjanak építeni, amihez megfelelő emberek kellenek – fejtette ki, kiemelve: a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program középpontjában a katonák állnak.
A tanároknak pedig jó lesz az a 125.000 nettó kezdő bér.