Mintegy nyolcvan fiatal megakadályozta pénteken, hogy a Főváros újra birtokba vegye a tulajdonában lévő belvárosi szórakozóhelyet, a Sirályt.

A Király utcai helyiséget évek óta a Marom Klub Egyesület használja a Főpolgármesteri Hivatallal kötött szerződés alapján. A Sirályban kereskedelmi tevékenységet nem folytatnak, kulturális programokat, fesztiválokat szerveznek.
Az egyesületet csütörtök este e-mailben szólította fel a főváros, hogy péntek reggel ürítse ki és adja vissza a helyiséget. Péntek reggel az egyesület tagjaitbiztonsági őrök fogadták, akik több zárat is lecseréltek. Az épület másik bejáratán azonban a fiatalok bementek az épületbe.
Az egyesület egyik tagja szerint a biztonsági őrök fizikai erőszakkal fenyegetőztek, emiatt feljelentést fognak tenni. A rendőrök a helyszínen a biztonsági őrök és néhány fiatal adatait felvették, majd elmentek.
Schönberger Ádám, a Marom Egyesület elnöke szerint a problémát igazából nem önmagában a felszólítás okozta, hanem az, hogy ilyen rövid időt kaptak a helyiség visszaadására.
A Sirály nevű budapesti klubban tartózkodó fiatalok azt az ígéretet kapták, hogy hétfőn tárgyalnak velük a vagyonkezelő, illetve a főváros képviselői a helyiség sorsáról. Ezt Schönberger Ádám, a Marom Klub Egyesület elnöke, a bent lévő fiatalok egyike mondta szombaton az MTI-nek.
A belvárosi többszintes ingatlant több napba telik kiüríteni – tette hozzá.
Schönberger Ádám azt mondta, hogy az épület tele van az értékeikkel, ezért azokat semmiképpen nem hagyják őrizetlenül, így továbbra is bent maradnak.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szombaton nyílt levelet intézett a főpolgármesterhez. Feldmájer Péter elnök és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató azt kéri Tarlós Istvántól, hogy „Magyarország Alaptörvényének szellemében” függessze fel a Sirály Klub bezárásának végrehajtását a zsidóság egyik legfontosabb ünnepe, a pészach végéig, azaz április 3-áig.
Tartós haladékot adott az ünnepekre
A zsidó pészachra és a keresztény húsvétra való tekintettel haladékot kap a Sirály nevű belvárosi hely – tájékoztatta Tarlós István főpolgármester vasárnap az MTI-t. A városvezető elmondta: az ünnepek után az érintetteknek el kell hagyniuk a fővárosi tulajdonú ingatlant. A főváros vagyonkezelő cége pénteken szerette volna birtokba venni a VI. kerületi Király utcai ingatlant, de mintegy nyolcvan fiatal megakadályozta azt. A klubhelyiség használatáról vita bontakozott ki a Marom Egyesület és a főváros között. Szombat este a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) nyílt levelet intézett a főpolgármesterhez. Feldmájer Péter elnök és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató azt kérte Tarlós Istvántól, hogy „Magyarország Alaptörvényének szellemében” függessze fel a Sirály Klub bezárásának végrehajtását a zsidóság egyik legfontosabb ünnepe, a pészach végéig, azaz április 3-áig. Kérésüket azzal indokolták, hogy a Marom Egyesület ebben az évben is meghirdette a szokásos közösségi széder estéjét, amelyen sokan szeretnének részt venni.
Forrás: BP/MTI