Újszerű módszerekkel hívják fel a turisták figyelmét a bűnmegelőzésre a Balaton-parton – mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője sajtótájékoztatón hétfőn, a legtöbb ilyen módszert alkalmazó Alsóörsön.
Futtató Norbert elmondta: tavaly indult az országosan egyedülálló program a biztonságos strandokért.
Hozzátette: figyelemfelhívó plakátokat helyeznek ki meghökkentő területen, például vízi játékokon, vagy a mosdóban; bűnmegelőzési információkkal ellátott ital- vagy étlapot készítenek. Azt is tervezik, SMS-ben kérik fel a turistákat arra, hogy vigyázzanak értékeikre, és egy bűnmegelőzési módszereket bemutató honlapot is készítettek.
Az osztályvezető példaként említette, hogy múlt hétvégén az alsóörsi strandnál ugróiskolával, játékos módon igyekeztek ráébreszteni a turistákat a megelőzés fontosságára.
Hebling Zsolt, Alsóörs független polgármestere felidézte: két évvel ezelőtt a balatonalmádi rendőrkapitányság javaslatára kamerát szereltek fel a strand bejáratánál, s már az első órában egy ismert, negyven lopást elkövető tolvajt azonosítottak a segítségével; az önkormányzat ezért bővítette a kamerarendszert.
Hebling Ernő, a balatonalmádi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője ismertette: múlt évben 22 strandi lopás, 60 esetben pedig gépjárműfeltörés miatt indítottak eljárást.
Forrás: MTI