Biztos védelem alatt állnak a létfontosságú orosz informatikai rendszerek

orosz-fszbBiztos védelem alatt állnak a létfontosságú orosz informatikai rendszerek a kibertámadások ellen, olyanok ellen is, amelyeket az Egyesült Államokból indíthatnak — jelentette ki Nyikolaj Nyikiforov orosz távközlési és tömegkommunikációs miniszter.

A tárcavezető azokra az amerikai kijelentésekre reagált, amelyek orosz célpontok elleni kibernetikai támadások lehetőségét helyezték kilátásba, miután hackertámadás ért több amerikai rendszert, beleértve az amerikai Demokrata Párt országos vezetőségének elektronikus levelezését. Washington szerint Moszkva áll a betörések mögött, amelyeket az amerikai belpolitika befolyásolásának szándékával követtek el. A vádat az orosz kormány részéről alaptalannak minősítették.

Nyikiforov szerint a létfontosságú rendszerek, köztük azok, amelyeket az államhatalom szervei, a nukleáris erőművek és a katonai objektumok használnak, megbízható védelem alatt állnak. A miniszter ugyanakkor elismerte, hogy a védelem nem lehet százszázalékos, annak eszközeit folyamatosan fejleszteni kell. Elmondta, hogy ez egyszerre több intézmény feladata Oroszországban, a többi között a belügyminisztériumé, a Szövetségi Biztonsági Szolgálaté (FSZB) és a Roszatomé.

Az amerikai NBC televízió október 14-én közölte, hogy Washingtonban példátlan erejű kibertámadás lehetőségét mérlegelik Oroszország ellen. Ugyanazon a napon Joe Biden amerikai alelnök az NBC-nek kijelentette, hogy az Egyesült Államokban válaszlépéseket fontolgatnak amiatt, hogy Moszkvával kapcsolatba hozható hackerek beavatkoznak az amerikai elnökválasztási küzdelembe.

Nyikiforov úgy vélekedett, hogy Biden szavai történelmivé válnak, mert először fordult elő, hogy egy alelnök kiberháborúval fenyegetőzött.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője korábban arra figyelmeztetett, hogy egy esetleges Oroszország elleni kibertámadás választ követel, az ezzel kapcsolatos kiszámíthatatlanság az egész világ számára veszélyt jelent.

A miniszter reális problémának nevezte, hogy az amerikai operációs rendszerekkel működő eszközöket használó egyszerű orosz állampolgárok – Oroszországban csaknem hetvenmillióan ilyen okostelefont használnak – védtelenek az életükbe való potenciális behatolás ellen az Egyesült Államok részéről. Nyikiforov úgy fogalmazott, hogy ennek megoldása a világ it-piacának monopóliummentessé tétele lehet, ami tárgyalási téma lesz a BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) távközlési minisztereinek következő, november 10-én kezdődő bangalori tanácskozásán.

Nyikiforov rámutatott, hogy idén megduplázódhat az orosz állami szektor hazai szoftvervásárlása azon követelmény miatt, hogy közbeszerzéskor előnyben kell részesíteni a programok oroszországi szakjegyzékét. Mint mondta, elkészült egy törvénytervezet, amelynek értelmében az állami szervek és intézmények az Eurázsiai Gazdasági Unió más országaiban kifejlesztett szoftverek közül is válogathatnak majd.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő vasárnap közölte, hogy hackerek feltörték az orosz diplomáciai tárca régi honlapját. Peszkov ezt a Kreml részéről hétfőn nem kívánta kommentálni, Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes pedig a Szövetségi Tanács (parlamenti felsőház) külügyi bizottságának tanácskozásán korainak ítélte, hogy következtetéseket vonjanak le a támadóval kapcsolatban.

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment