Átlagosan 15 százalék körüli emelkedés lesz a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) díjainál az év végén váltók esetében – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének képviselője.
Papp Lajos elmondta, a 2010. január elseje előtt vásárolt autóknál egységesen január elseje a biztosítási évforduló, és ezeknél november 2-án hirdetik majd meg az új díjakat. Az erről szóló értesítést – postai úton vagy e-mailben – november 11-ig kell megkapniuk az érintetteknek. Aki biztosítót akar váltani, az december elsején éjfélig mondhatja fel a biztosítását, az újat pedig december 31-ig kell megkötnie.
A szakember jelezte, az év végi kampány az autósok húsz százalékát, nagyjából 1,1 millió autót érint. A biztosítót váltók aránya általában nagyjából tíz százalék – tette hozzá. Papp kitért arra is, hogy a CASCO-biztosítottsági arány Magyarországon húsz százalék alatt van, ami nemzetközi összehasonlításban alacsonynak számít.
ADVERTISEMENT