Mabisz: 7,6 százalékkal nőtt a biztosítási szektor díjbevétele tavaly

Erdős Mihály MABISZ

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) tagjainak díjbevétele meghaladta az 1467 milliárd forintot tavaly, ez 7,6 százalékkal több az előző évinél – mondta a szövetség elnöke. Erdős Mihály jelezte, a magyar biztosítási piac díjbevételének több mint 95 százalékát a Mabisz-tagok adják. Változatlanul a nem-élet üzletág díjbevételei nőttek nagyobb ütemben, 12,7 százalékkal, 821 milliárd forintra. Az élet területen a díjbevételek 1,9 százalékkal, 646 milliárd forintra emelkedtek tavaly, ezen belül a rendszeres díjbevétel 9,2 százalékkal nőtt, miközben az egyszeri és eseti díjbevétel 8,6 százalékkal csökkent – ismertette. A szektor több mint 169 milliárd…

Read More

Mabisz: tízmilliárd forintot is elérhet a júliusi viharszámla

vihar

A júliusi viharkárok miatt a biztosítók csaknem tízmilliárd forintot fizettek már ki vagy különítettek el lakossági, ipari és intézményi, valamint casco károkra – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). Az összesítés szerint a júliusi viharok miatt közel ötvenezer lakossági kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz. Ezek alapján a már kifizetett vagy tartalékba helyezett összegek csaknem elérik az ötmilliárd forintot. A Mabisz kiemelte: rég volt ennyi kárt okozó egy hónapnyi viharos időszak az országban. A 2019-es teljes viharszezon lakossági kárkifizetései nem haladták meg a 4,1 milliárd forintot, tavaly pedig 6,6 milliárd forint volt ez…

Read More

Biztosítási alkuszok: 15 százalék körüli emelkedés a kgfb piacon

Átlagosan 15 százalék körüli emelkedés lesz a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) díjainál az év végén váltók esetében – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének képviselője. Papp Lajos elmondta, a 2010. január elseje előtt vásárolt autóknál egységesen január elseje a biztosítási évforduló, és ezeknél november 2-án hirdetik majd meg az új díjakat. Az erről szóló értesítést – postai úton vagy e-mailben – november 11-ig kell megkapniuk az érintetteknek. Aki biztosítót akar váltani, az december elsején éjfélig mondhatja fel a biztosítását, az újat pedig december 31-ig kell megkötnie. A szakember jelezte, az…

Read More

FBAMSZ: a casco nem váltja ki a kátyúbiztosítást

A kátyúk által a gépjárművekben okozott károkat az illetékes útkezelők csak a panaszok mintegy felében térítik meg, az évi néhány ezer forintos kátyúbiztosítás azonban alapvetően növeli a kártérítés esélyét – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A kátyúbiztosítások már évi két-háromezer forintért megköthetőek, és jellemzően a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) vagy casco mellé kötik kiegészítő biztosításként, de egyes biztosítóknál önállóan is elérhetők. Megkötésük casco biztosítás birtokában is indokolt, mivel a casco csak jelentősebb károsodásnál fizet kártérítést, a kátyúkárok átlagos költsége pedig 30-35 ezer forint, vagyis a…

Read More

K&H Biztosító: népbetegség a gyorshajtás

Az autósok körében a leggyakoribb hiba a gyorshajtás, a sofőrök 33,7 százaléka lépi túl sebességet – derül K&H Biztosító telematikai projektjének részeredményeiből. A társaság szerint közlekedésbiztonsági szempontból kiemelten fontosak lesznek a telematikai megoldások a jövőben, amelyek segítségével például a casco biztosítások díja akár 25-35 százalékkal csökkenhet. Nyáron indította el a K&H Biztosító a közlekedésbiztonság fokozását célzó telematikai projektjét, amelynek keretében az autósok vezetési magatartásáról gyűjtenek adatot. A program első két hónapjában összegyűjtött részeredmények szerint a sofőrök összesen 123 ezer kilométert, átlagban napi 81 kilométert, tettek meg, míg egy-egy autós naponta…

Read More

Nagyot nőtt a Generali-csoport díjbevétele az év háromnegyedében

A három biztosítóból álló magyarországi Generali-csoport az idei első három negyedévben 92,1 milliárd forint díjbevételt ért el, amely 5,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál – közölte a vállalat az MTI-vel. A csoport legnagyobb tagja, a Generali Biztosító korrigált díjbevétele 87 milliárd forintot tett ki, ami öt százalékkal több a tavalyi háromnegyedéves adatnál. (A statisztikák a korrigált díjbevételnél az egyszeri és eseti díjas életbiztosításokat csak tíz százalékos részaránnyal veszik számításba.) Az első magyar online biztosító, a Genertel díjbevétele hárommilliárd, míg az Európai Utazási Biztosítóé 2,1 milliárd forint volt. Az előbbi…

Read More

Alig nőtt a biztosítók díjbevétele az első félévben

A biztosítási szektor 2015 első fél éves díjbevétele meghaladta a 453 milliárd forintot, az előző év azonos időszakához képest 9,2 milliárd forinttal, 2,1 százalékkal nőtt. A növekedés a nem életbiztosítási üzletág 7 százalékos bővülésével függ össze, miközben az élet üzletág bevételei 2,5 százalékkal csökkentek – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerdán az MTI-vel. A nem életbiztosítási üzletág díjbevétele több mint 229 milliárd forint volt az év első hat hónapjában, 15 milliárd forinttal haladta meg a 2014 első félévit. A Mabisz szerint a növekedés jelentős része – 11,7 milliárd forint…

Read More

Nő a vadbalesetek kockázata

Az őzek párzási időszaka miatt országszerte fokozott figyelmet kér az utakon az autósoktól az Országos Magyar Vadászkamara – hívta fel a figyelmet a Veszprém Megyei Vadászkamara titkára péntek délután az M1 aktuális csatornán. Baracskai Lajos egy Veszprémhez közeli útszakaszon nyilatkozott az M1-nek, ugyanis a megyében a közelmúltban több vadbaleset is történt. A szakember kiemelte azt is, hogy a Balaton környékén a turistaszezonban nagyobb a forgalom, ilyenkor ezért is gyakoribbak a vadbalesetek. Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, ilyenkor viselkedésük megváltozik, az állatokat a hormonok, ösztönök vezetik. Emellett mivel az…

Read More

Durvább a múlt heti vihar mérlege a korábban becsültnél

A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adatai szerint a július 8-án, szerdán az országon átvonuló vihar után összesen 34 795 kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, a kár értéke pedig megközelíti a 4,8 milliárd forintot. A káresetek száma és becsült értéke jóval meghaladja a Mabisz múlt pénteken kiadott előző összegzésének  adatait, amely húszezer esetet és hárommilliárd forintos kárt jelzett. A kárbejelentés túlnyomó többsége ingatlanokkal kapcsolatos, azonban 537 bejelentés érkezett olyan, casco-biztosítással rendelkező autósoktól is, akiknek  a kidőlt fák miatt sérült meg a járművük. A gépjárműkárok becsült értéke meghaladja a 178 millió forintot, az egy sérült autóra jutó…

Read More