Jelentősen emelkedni fog a frissen végzett altisztek száma 2020-ban – mondta a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiájának parancsnoka.
Bozó Tibor dandártábornok, parancsnok hozzátette: a Magyar Honvédség Zrínyi 2026 néven indított honvédelmi és haderőfejlesztési programja lehetőséget ad az altiszti képzés kibővítésére. Míg idén 260 fiatal altiszt végzett az akadémián, addig a tervek szerint jövőre 400 katonát fognak altisztté avatni – közölte.
Kifejtette: a kormánynak fontos törekvése, hogy a magyar hadsereg technikailag is jól felszerelt legyen, az új technikai eszközök pedig megkívánják, hogy egy új rendszerű altisztképzés induljon el Magyarországon. Legközelebb augusztus elején indul egyéves altisztképzést az akadémián.
ADVERTISEMENT