Mintegy tíz százalékkal csökkent a fővárosi regisztrált bűncselekmények száma 2018-ban az előző évhez képest – derült ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) által készített beszámolóból, amelynek elfogadásáról jövő szerdán dönthet a Fővárosi Közgyűlés.
A BRFK múlt évi tevékenységéről szóló beszámoló szerint – amelyet a budapest.hu oldalon tettek közzé -, a rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma a 2018. évben 9,8 százalékkal, 62 870-ről 56 739-re csökkent. A Budapesten regisztrált emberölések száma a 2017. évi 34-ről a múlt évben 27-re csökkent, ugyanakkor a szándékos befejezett emberölések száma eggyel, 16-ra nőtt.
A testi sértések száma 2017-2018. év viszonylatában 2,5 százalékos csökkenést mutat, 2017-ben 2048 míg 2018-ban 1996 ilyen bűncselekményt regisztráltak. A súlyos testi sértések száma egy százalékos növekedést mutat: 2017-ben 1124, 2018-ban pedig 1135 ilyen eset volt. A halált okozó testi sértések száma a két év viszonylatában nem változott a fővárosban, három-három volt 2017-ben és 2018-ban is.
A beszámoló szerint kiskorú veszélyeztetése vonatkozásában 3,3 százalékos emelkedés figyelhető meg: 2017-ben 184, 2018-ban 190 ilyen bűncselekményt regisztráltak. A garázdaságok száma tavaly 5,9 százalékkal, 2766-ra emelkedett a 2017-ben elkövetett 2612 ilyen bűncselekményhez képest. A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények számában 31,7 százalékos növekedés figyelhető meg: 2017-ben 167, 2018-ban 220 ilyen jogsértést regisztráltak Budapesten.
A vagyon elleni bűncselekményeken belül jelentős, 26,7 százalékos csökkenés figyelhető meg a lopások és a betöréses lopások együttes számának alakulásában: 2017-ben 25 552, míg a 2018-ban 18 727 lopást regisztráltak. A főváros kerületeiben a múlt évben a 2017-es évhez képest az autólopások száma 50,7 százalékkal – 998-ról 492-re, a gépjárművek feltörése 48 százalékkal 1768-ról 920-ra csökkent. A múlt évben 17,5 százalékkal kevesebb lakásbetörést regisztráltak Budapesten 2017-hez képest, számuk 2994-ről 2469-re csökkent.
A rablások számának alakulásában szintén csökkenés figyelhető meg: 2017-ben 270, 2018 240 rablást regisztráltak, ami 11,1 százalékos csökkenést jelent. A beszámoló szerint az összes rendőri eljárásban regisztrált nyomozás eredményességének alakulásáról elmondható, hogy az a 2018. évben a 2017. évhez képest 48,3 százalékról 61,1 százalékra emelkedett. Budapest területén a 2018-as év tekintetében a személyi sérüléses balesetek száma 3,5 százalékkal, 3685-ről 3556-ra csökkent.