Csehországnak is érdeke új NATO-csapatok telepítése a szövetség keleti szárnyán, ezért ebből Prágának is ki kellene vennie a részét – jelentette ki Jan Lipavsky cseh külügyminiszter a cseh közszolgálati hírtelevízióban (CT24), miután Brüsszelben tárgyalásokat folytatott Jens Stoltenberggel, a NATO főtitkárával.
„Ilyen alakulatok felállítása, elsősorban reális katonai képességek kialakítása Csehország biztonságát is szolgálná” – jelentette ki Lipavsky. „Bízom abban, hogy Csehország megtalálja a módját, hogyan járuljon hozzá hatékonyan a már meglévő struktúrák megerősítéséhez” – tette hozzá. Megjegyezte: Csehország konkrét bekapcsolódásáról e kezdeményezésbe egyelőre korai beszélni, mert az erről szóló vita még nem befejeződött be.
A cseh kormány a napokban döntött arról, hogy mintegy négyezer ágyúlövedéket ajándékoz Ukrajnának 37 millió korona (544 millió forint) értékben. A kormány mérlegeli, hogy milyen további segítséget tudna még nyújtani Kijevnek – fejtette ki a miniszter.
A cseh hírtelevízió szerint Ivan Korcok szlovák külügy- és Európa-ügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy a NATO mérlegeli katonai alakulatok elhelyezését Szlovákiában is.
„Határozottan elutasítottuk (Stoltenberggel tárgyalva), hogy bárki megmondja nekünk, kit hívhatunk meg országunk területére, és kit nem” – szögezte le Lipavsky. Hangsúlyozta: Csehországnak továbbra is az az álláspontja, hogy az ukrán-orosz feszültség legjobb megoldását a diplomáciai tárgyalások jelentik.