A francia igazságügyi miniszternek bíróság elé kell állnia

Eric Dupond-Moretti francia igazságügyi miniszter

Elrendelte Eric Dupond-Moretti francia igazságügyi miniszter bíróság elé állítását egy összeférhetetlenségi gyanú miatt a miniszteri rangú politikusok ügyeivel foglalkozó francia köztársasági bíróság (CJR). Ez az első alkalom, hogy hivatalban lévő kormánytag ellen per indulhat. Ügyvédei a semmítőszéken fellebbeznek a döntés ellen. Az igazságügyi miniszter ellen azért indult másfél évvel ezelőtt nyomozás, mert a 2020 nyári kinevezését követően vizsgálatot indított a pénzügyi visszaéléseket vizsgáló országos ügyészség három vizsgálóbírója ellen, amiért több sztárügyvéd, köztük a jelenlegi tárcavezető híváslistáit is átvizsgálták, amikor megpróbálták azonosítani, hogy ki értesítette Nicolas Sarkozy volt államfőt arról, hogy…

Read More

Orosz agresszió: Párizs szerint működnek a szankciók, a háború költségeit elviselhetetlenné kell tenni Oroszország számára

Élisabeth Borne

Franciaország álláspontja szerint az Oroszországra kivetett uniós szankciók működnek, s az a cél, hogy az ukrajnai háború költségei elviselhetetlenné váljanak Oroszország számára – mondta Élisabeth Borne miniszterelnök a nemzetgyűlés előtt tartott beszédében. “A mi célunk ugyanaz a kezdetektől: elviselhetetlenné tenni a háború költségeit Oroszország számára, keményen sújtani a gazdaságát, megakadályozandó az offenzíva finanszírozását” – hangsúlyozta a kormányfő. “Oroszország indította ezt a háborút. Oroszország ösztönzött minket cselekvésre” – hívta fel a figyelmet az uniós szankciók kapcsán a miniszterelnök. “A szankciók addig fognak tartani, amíg Putyin a konfliktus és a konfrontáció spirálját fokozza.…

Read More

Szlovákia kész segíteni a schengeni határ védelmében Magyarországnak és Szerbiának

Eduard Heger

Következetesen védeni kell a külső schengeni határokat az illegális migrációtól, s Szlovákia kész segíteni ebben Magyarországnak és Szerbiának – jelentette ki újságírók előtt Eduard Heger szlovák miniszterelnök és Roman Mikulec belügyminiszter a pozsonyi kormány szerdai ülése után. A szlovák belügyminiszter hangsúlyozta: az illegális migráció problémáját összeurópai szinten kell rendezni. “Mi száz százalékban teljesítjük a schengeni határokhoz kapcsolódó feladatainkat. Ha ezt minden ország megtenné, akkor nem kerülne sor másodlagos migrációra” – jelentette ki Roman Mikulec, akinek a szavait a szlovák közszolgálati hírügynökség, a TASR idézte. Hozzátette: úgy véli, ha Magyarországnak és…

Read More

Fogolycsere keretében hét fogvatartott amerikait adott ki Venezuela

Nicolas Maduro

Fogolycsere keretében Venezuelában bebörtönzött amerikai állampolgárok tértek vissza az Egyesült Államokba – jelentette be a Fehér Ház és a külügyminisztérium. A közlemények szerint hét ember szabadon bocsátását sikerült elérni, hat amerikai állampolgárét és egy állandó amerikai tartózkodási engedéllyel rendelkező személyét. Közülük öten olajipari szakemberek, akiket egy további társukkal együtt több mint négy évvel ezelőtt vettek őrizetbe a venezuelai hatóságok. Az úgynevezett “CITGO 6”-csoport egyik tagja már idén márciusban hazatérhetett, miután magas rangú amerikai kormányzati tisztségviselők tárgyaltak Venezuelában. A most elengedett hét ember között van egy haditengerészeti veterán, akit 2020-ban tartóztattak…

Read More

Orosz agresszió: az izraeli kormány programot fogadott el az orosz bevándorlók fogadására

Pnina Tamano-Shata

Az izraeli kormány programot fogadott el az orosz bevándorlók fogadására, mely segíti beilleszkedésüket – jelentette a Maárív című izraeli újság. Az izraeli kormány azonnali hatállyal elkülönített 90 millió sékelt (mintegy 11 milliárd forint) fogadásukra, különös tekintettel arra, hogy a bevándorlók nagy része a szokásostól eltérően sietve érkezik Izraelbe, és előzetes felkészülés nélkül hagyta el otthonát. A program gondoskodik az Oroszországból érkező új bevándorlóhullám tagjainak beilleszkedéséről a lakhatás, a munkavállalás, az oktatás és az egészségügyi ellátás területén. “Vezetésemmel a pénzügyminisztérium nem kíméli az erőforrásokat a visszatérési törvényre jogosult zsidók (legalább egy zsidó…

Read More

Szalay-Bobrovniczky: a gazdasági válság ellenére a haderőfejlesztés tovább folytatódik

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter

A haderőfejlesztés folytatódik az Oroszországgal szembeni szankciók hatására kialakult globális gazdasági válság ellenére, a honvédelmi alapnak köszönhetően a folyamat fennmarad, és nem abbahagyják, hanem inkább felgyorsítják – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter Hajmáskéren. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Brave Warrior 2022 többnemzeti zászlóaljharccsoport által végrehajtott komplex harcászati gyakorlat végén tartott értékelésén felidézte, hogy a Magyar Honvédségnél évekkel ezelőtt komoly haderőfejlesztés kezdődött el technológiai megújulást és több katona hadrendbe állítását megcélozva. Jelezte, hogy a nemzetközi hadgyakorlaton már részt vett és kiválóan szerepelt néhány új eszköz, amely a 21. századi magyar hadsereg gerincét fogja képezni.…

Read More

Uniós szóvivő: még korai találgatni, mi okozhatta a szivárgást az Északi Áramlat gázvezetékeken

Északi-Áramlat-2

Nagyon korai lenne még azt találgatni, hogy mi okozhatta a szivárgást az Északi Áramlat-1 és az Északi Áramlat-2 földgázvezetéken – közölte Tim McPhie, az Európai Bizottság energiaügyekért felelős szóvivője a testület sajtótájékoztatóján. A szóvivő elmondta: a bizottság figyelemmel kíséri a helyzet alakulását, és mérlegelik a szivárgásoknak a tengeri hajózásra és a környezetre gyakorolt hatásait. Arra az újságírói kérdésre válaszolva, mely szerint a szivárgások gyanúsan egybeestek a norvég gázt Dánián keresztül Lengyelországba szállító, Baltic Pipe nevű vezeték felavatásával, McPhie hangsúlyozta: még korai bármilyen egybeesésből következtetéseket levonni. Eric Mamer uniós szóvivő megerősítette:…

Read More

Berlin szerint “célzott támadás” okozhatott szivárgást az Északi Áramlat gázvezetékeken

Északi Áramlat

“Célzott támadás” okozhatott szivárgást az Északi Áramlat-1 és az Északi Áramlat-2 földgázvezetéken a német szövetségi kormány szakértői szerint – jelentette a Der Tagesspiegel. A berlini lap a hírportálján biztonsági forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a Balti-tenger medrében futó két – használaton kívüli – vezetékrendszeren hétfőn, röviddel egymás után tapasztalt hirtelen nyomáscsökkenés nem lehetett véletlen. A körülmények – időzítés, érintett vezetékek, a nyomásvesztés mértéke – alapján kizárólag olyan “forgatókönyv” tűnik elképzelhetőnek, amely “célzott támadásról” szól – mondta a Der Tagesspiegelnek egy meg nem nevezett szakértő, aki egy szövetségi hatóság képviseletében vizsgálja…

Read More

Fenyegetések miatt fokozott védelem alá helyezték a belga igazságügyi minisztert

Vincent Van Quickenborne belga igazságügyi miniszter

Fokozott védelem alá helyezték Vincent Van Quickenborne belga igazságügyi minisztert, miután közelmúltbeli fenyegetéseket követően az illetékes hatóságok azt az információt szerezték, hogy el akarják rabolni – jelentette a La Libre Belgique. A francia nyelvű belga napilap tájékoztatása szerint az üggyel összefüggésben három embert szombaton előállítottak Hollandiában, egy további gyanúsított szökésben van. A Hágában elfogott három, 20, 29 és 48 éves holland állampolgár kábítószerbirtoklás miatt ismert a rendőrség előtt. A belga hatóságok kiadatásukat kérték. A beszámoló szerint csütörtökön két holland rendszámú autóra lettek figyelmesek a miniszer flandriai otthonának közelében. Az autósok…

Read More