Oroszország feltámasztja a világ legnagyobb példányszámban gyártott repülőgépét, az Antonov An-2-est.
A novoszibirszki Csepljagin légügyi kutató intézet a biplánba egy Honeywell TPE-331 motort és egy Hartzell öt lapátos légcsavart épített be. Az új turbólégcsavaros motor könnyebb a réginél, kisebb a légellenállása és a karbantartási igénye, és olcsó kerozint használ. A géppel már 40 órát repültek sikeresen – közölte a RIA Novosztyi hírügynökséggel a szibériai intézet igazgatója, Vlagyimir Barszuk.
Az An-2-es első példánya 1947-ben szállt fel, és 45 év alatt több mint 20 ezret építettek belőle, rengeteg változatban. A világ legnagyobb egymotoros biplánja fémből épült (ez annak idején nem volt magától értetődő) dupla szárnyú repülőgép, amely bármilyen sík területen képes le- és felszállni, kabinjában 12 fő számára volt hely. Könnyű szállítógép, ejtőernyős, utasszállító, permetező, tűzoltó és több katonai célú variációban létezett – és létezik, még ma is sok száz repül belőle. Lassúsága ellenére igen népszerű, mert nincs szüksége hosszú, kiépített kifutóra, s mert hihetetlenül stabil – valószínűleg a világ egyetlen olyan repülőgépe, aminek nincs átesési sebessége, akármeddig lassítható anélkül, hogy lezuhanna, sőt enyhe ellenszélben is képes hátrafelé repülni.
A szibériai fejlesztés életképes lehet, különös tekintettel arra, hogy az óriási távolságok és a rossz utak miatt Oroszországnak égetően szüksége van egy helyi járatokon szolgáló olcsó és biztonságos gépre. Az An-2-eseket 1960-ig gyártották Oroszországban, aztán nagyrészt átadták a lengyeleknek, ahol a mieleci WSK építette, ahol több mint 13 ezer készült a sorozatgyártás 1991-es megszüntetéséig, bár még 2001-ig építettek néhány darabot.
Az eredeti motor 1000 lóerős, 9 hengeres, mindössze 170 méteres kifutópályát igényel a fel- és 215 méterest a leszálláshoz. Utazósebessége 130-160 km/óra. Saját fedélzeti üzemanyag pumpával rendelkezik, így közönséges hordókból feltölthetők a tartályai.
Az orosz hadsereg nem szívesen mondott le a duplafedelű konstrukcióról, amely lassúságával együtt számos olyan feladatra lehetett alkalmas, amelyekre általában helikoptereket használnak. Ezért meg is rendelte az utódot a mieleci gyártól, az M-15-öst, ami formailag mezőgadasági gépként készült, valójában – mint a gyárban tett látogatásomkor a lengyelek elmondták – desszantosok szállítását végezte volna elsősorban. A lengyel szakértők tiltakozása ellenére az oroszok ragaszkodtak hozzá, hogy az új kétfedelesbe lökhajtásos motor, az Ivcsenko-Progressz AI-25-ös kerüljön. Már az első, 1973-as próbarepülések világossá tették, hogy a mielecieknek igazuk volt – a motor nem bírta az alacsonyan repülésnél a beszívott szennyeződéseket. Ennek ellenére 1976-ban megkezdték a sorozatgyártást, amit 1981-ben, mindössze 175 példány megépítése után abba is hagytak.
A gyárban annyira gyűlölték ezt a szelíden szólva is furcsa küllemű gépet, hogy Belphegornak nevezték el – amint az oroszok tudatlanságból, vagy humorérzék hiányában át is vettek.
Forrás: Biztonságpiac.hu
Szerző: Barabás T. János
