A vállalkozásvezetők körében természetes igény, hogy vendéglátóhelyüket különlegesebbé, komfortosabbá és nagyobb mértékben kihasználhatóvá tegyék. Hát még, ha időjárástól függetlenül igénybe vehető! Ez ugyanis rengeteget lendíthet a forgalmon, mivel sokkal vonzóbbá válik a vendégek, látogatók körében is.
Bevételnövekedés, nagyobb forgalom?
Minden cég életében felmerül előbb vagy utóbb a kapacitásbővítés, mint lehetőség, elsőre nehéznek tűnik, de ha jobban belegondolunk, nem olyan bonyolult megvalósítani. Elég, ha egy kicsit igényesebbé varázsoljuk a teraszhelyiségünket, így a vendégek az év bármely napján elfogyaszthatják finom fogásukat, kedvenc kávéjukat a természet közelségében.
A nagynevű referenciákkal rendelkező Teraszok.hu teraszok sokaságát alakította már ki, több vendéglátóhely is őket választotta, hiszen az általa kínált megoldásokkal a terasz új életre kelhet, s akár télen is igénybe vehető. Ennek következtében jóval többen látogatnak el a különleges élmény megtapasztalása végett.
Valljuk be, nem is olyan gyakori, hogy a hóesésben a teraszon üldögélve falatoznak az emberek. A legnépszerűbb kávézók többsége is csupán a nyári szezonban ülteti ki vendégeit, de ennek nem feltétlenül kell így lennie.
A beruházással több ülőhelyet teremthetünk látogatóink számára, kiszélesíthető a szolgáltatáspaletta születésnapi rendezvényekkel, különleges eseményekkel, melyek az év bármely szakában megtarthatók, mivel vállalkozásunk nem lesz kiszolgáltatva az időjárás szeszélyeinek.
Az időjárásálló, fedett külső tér megannyi plusz lehetőséget tartogathat a klasszikus vendéglátás és a speciális rendezvények megtartása terén is.
Extra megjelenés, igényes tervezés
Amennyiben úgy döntünk, hogy egy kicsit mutatósabbá, stílusosabbá varázsolnánk teraszhelyiségünket, tudnunk kell, hogy bőségesek a lehetőségeink. Ezzel együtt ráadásul négy évszakos teraszfedést is kérhetünk, amellyel valóban egész évben tartó szezont élvezhetünk. Nem kell többé a nyári-tavaszi időszakra alapozni, mivel bármikor elérhetővé tehetjük a kiülés lehetőségét is.
Lesznek olyan vendégeink, akik éppen ezért keresik az alkalmat, hogy minél többször elidőzhessenek az általunk teremtett menedékhelyen, mert különleges, rendhagyó, nem megszokott ‒ mind a balkonunk kialakítása, mind az időjárástól független alkalmazása terén.
Milyen megoldásokban gondolkodhatunk?
Négy évszakos teraszfedésben, üveg terasztetőkben, árnyékoló oldalfalrendszerekben, ha pedig nem komplett, nagyobb horderejű beruházást tervezünk, akkor infra fűtőtestek, napernyők és napellenzők is beszerezhetők.
Attól függően, hogy milyen célkitűzéseink vannak, milyen vállalkozásról van szó, rengeteg a lehetőségünk. Érdemes kikérni szakember véleményét, így az igényeinkkel összhangban akár az egész évben használható teraszhelyiség megvalósítása is beütemezhető, de kisebb csinosítgatások is meglepően nagy változást hozhatnak.