Megalakult a Magyar Védelmiipari Holding. Az új társaságot hat hazai, védelmiiparban is tevékenykedő társagág, az Artifex kft., a Carinex kft., a Gamma Zrt., az Mlr Tech kft., a Respirátor Zrt. és a Sero Engineering kft. hozta létre. A holdingot azzal a céllal hozták létre az alapítók, hogy így is segítsék egymást a külpiaci megjelenéseik során — tudta meg a Biztonságpiac.hu.
Ma Magyarországon a védelmiiparban nagyjából annyi ember dolgozik összesen, mint egyetlen, közepes méretű lengyel védelmiipari vállalatnál. A dolgozói létszámot tekintve szinte valamennyi régiós országtól elmarad Magyarország, de számos területen a termékek szempontjából sem jó a helyzet. Az alapítók reményei szerint ezen a hátrányos helyzeten segít az új közös cég létrehozása.
„A közös fellépéssel nem csak költségeket lehet megtakarítani, de hitelesebben lehet bemutatni a külföldi partnerek felé, hogy az együttműködések segítségével valóban képesek a hazai cégek elvégezni az elvállalt feladatokat. Az ország egyik legnagyobb védelmiipari cége jött így létre, a legszélesebb termékpalettával” — jelentette ki Horváth László, az egyik alapító cég, az Artifex ügyvezető igazgatója.
Az ügyvezető hozzátette: remélik, hogy ezzel is követendő példát mutatnak az együttműködésből mások számára. A társaság nyitott további cégek felé, a belépés feltétele a 100 százalékos magyar tulajdon és exportképes védelmiipari termék megléte.