Jövő januártól a házi őrizetesek számára bevezetik az elektronikus bilincs használatát Szlovákiában. Az eljárást megengedő szabályozást és az eszköz gyakorlati alkalmazásának feltételeit január 7-i ülésén hagyta jóvá a szlovák kormány.
Az úgynevezett elektronikus bilincs egyebek mellett az elítéltek tartózkodási helyének megfigyelését teszi lehetővé. A viszonylag széleskörű használatának bevezetésétől azt várja a szlovák igazságügyi tárca, hogy a jövőben a kevésbé fajsúlyos bűncselekmények elkövetőire az eddiginél jóval nagyobb mértékben szabhassanak ki házi őrizetet alternatív büntetésként a szlovákiai bíróságok.
A házi őrizet intézményét már 2006-ban bevezette büntető törvénykönyvébe Szlovákia, annak kihasználtsága azonban mindezidáig nagyon alacsony. Ezt az alternatív büntetést bevezetése óta csak 222 esetben szabták ki, legfőképp amiatt, mert nem voltak adottak a műszaki feltételek arra, hogy ellenőrizni lehessen: vajon betartják-e az elítéltek a házi őrizet feltételeit.
Ezt a problémát most megoldottnak reméli a szlovák igazságügyi minisztérium, amely az elítéltek elektronikus megfigyelését lehetővé tévő – mintegy 22 millió euró (megközelítőleg 6,8 milliárd forint) beruházást igénylő – rendszer próbaüzemét már az idén megkezdi, „éles” üzemmódját pedig 2016 januárjától tervezi beindítani. A szaktárca szerint az elektronikus megfigyelési rendszer kiépítésébe beruházott összeg a rendszer jövő évi beindításától számítva hat éven belül megtérül.
A megtakarítást elsődlegesen attól várják, hogy a házi őrizet büntetés végrehajtása az államnak csak harmadába kerül annak, mint ha ugyanaz az elítélt büntetés-végrehajtási intézményben töltené le szabadságvesztés büntetését. Jelenleg a szaktárca napi átlagban 38 eurót költ egy elítélt elhelyezésére, őrzésére és ellátására. A megtakarítás összegét a minisztérium illetékesei szerint azáltal is tovább lehetne növelni, hogy az elítéltekkel fizettetnék meg az elektronikus megfigyelés költségeinek egy részét – olvasható az MTI hírei között.
Tomás Borec szlovák igazságügyi miniszter reményei szerint az úgynevezett elektronikus bilincs használatának bevezetése hozzájárul majd a túlzsúfolt szlovákiai börtönök tehermentesítéséhez is. A Szlovákiában működő 19 büntetés-végrehajtási intézménynek jelenleg együttvéve mintegy tízezer elítélt elhelyezésére van kapacitása, ugyanakkor az intézmények már évek óta túltelítettek, átlagban 10-15 százalékkal.
A szaktárca közlése szerint a kiépített rendszer mintegy kétezer elítélt megfigyelését teszi lehetővé, ám az első években várhatóan ennek a kapacitásnak csak töredékét használják majd ki. Az aktuális szabályozás szerint házi őrizetet csak a kevésbé súlyos bűncselekmények esetén – a legfeljebb két évig terjedő szabadságvesztés büntetés kiváltására – szabhatnak ki a szlovák bíróságok.




















