A folyók és vizesélőhelyek helyreállítása komoly előnyökkel jár a természeti értékek védelme és a társadalom számára . A 20. században a vízfolyások szabályozása miatt a folyóvizek menti élőhelyek mintegy 80 százaléka tűnt el a Duna vízgyűjtőjén – derül ki a WWF közleményéből.
A Bécsben megrendezett Európai Folyó Rehabilitációs Konferencián ennek tanulságairól is szó esik a héten.
„A WWF a rendezvény egyik partnereként jelentős eseménynek tartja ezt a konferenciát, mert lehetőség nyílik a folyók és vizesélőhelyek megóvásával és helyreállításával foglalkozó szervezetek bemutatkozására” – fogalmazott Gruber Tamás, a WWF Magyarország vizesélőhely védelmi programvezetője. Az ismeretek bővítése és az ezzel foglalkozó szervezetek tapasztalatcseréje elősegíti, hogy minél több folyó menti élőhely állapota álljon helyre a közeljövőben.
A folyók rehabilitációja egyaránt hoz előnyöket a természet és a társadalom számára: a gazdag élővilág, a szennyezések természetes megszűrésének potenciálja, a kiegyensúlyozott vízellátás mind olyan adottságok, melyeket jó állapotban lévő vizesélőhelyek és folyók biztosítanak számunkra.
Az elmúlt 150 évben a Dunán és mellékfolyóin nem őriztük meg ezeket az állapotokat. A folyamszabályozások eredményeként a Duna egykori ártereinek 80 százaléka eltűnt. A vízerőművek megakadályozzák a vándorló fajok migrációját, blokkolják a folyómederben szállított hordalékot, és megváltoztatják a folyók természetes vízjárását. A folyók és kapcsolódó élőhelyeik rehabilitációja ugyanakkor az árhullámok társadalom számára pusztító hatásait is mérsékelni tudja. Amennyiben teljes mértékben megváltoztatjuk a folyók természetes állapotát, nemcsak a kiemelkedően gazdag vizesélőhelyeket veszítjük el, hanem az árvizek hatásainak csillapításában rejlő lehetőségeket is.
A WWF 2010-ben készített tanulmánya szerint a Duna mentén 800 ezer hektár ártér helyreállítására van lehetőség. A számítások szerint, ha ebből 100 ezer hektár rehabilitációja mellett köteleznék el magukat a Duna menti országok, ahol az egy négyzetkilométeren történő munka átlagosan 500 ezer euróba kerülne, akkor a beavatkozás végösszege mintegy 500 millió euró lenne. Ez az összeg alacsonyabb, mint az árvizek elleni védekezés és az árvízvédelmi töltések megerősítésének költsége. Szándék kérdése, hogy a Duna menti országok élnek-e ezzel a lehetőséggel, melynek első lépései valójában nem komplikáltak: a helyreállítási lehetőségek pontos felmérése, megvalósíthatósági tanulmányok elkészítése, ambiciózus határidők kitűzése, megfelelő társadalmi egyeztetés lefolytatása kell, hogy megtörténjen, de ezután már dönteni lehet a tényleges terepi beavatkozások megkezdéséről.
A WWF ebben a szellemben már több élőhely-helyreállítási munkában is részt vesz a Duna mentén. Magyarországon a Mohács melletti Szabadság-sziget rehabilitációja zajlik, melynek során a 47 hektáros sziget menti egykori mellékág ismét bekapcsolódik a vízszállításba. A projekt eredményeként a mellékág vízellátása, az ártéri élőhelyek minősége és a Szabadság-sziget menti ivóvízbázis vízminőségének állapota közép és hosszú távon egyaránt javulni fog. A határ közelében, a szerb oldalon lévő Strbac mocsár rendbehozatala halas élőhelyek megújulását célozza, és egyben pozitív hatása lesz az ökoturizmusra. Ennél is nagyobb kiterjedésű árterek helyreállítása zajlik Románia és Bulgária határán, mely egyúttal madaras élőhelyek védelmét szolgálja. A WWF arra törekszik, hogy a Duna vízgyűjtőjén egyre több vizesélőhely-védelmi program kezdődjön el a közeljövőben, mert ezek eredménye kétségkívül szolgálja a természetvédelmi érdekeket és a társadalom számára is hasznosak.
Forrás: BP/WWF
