Hat év négy hónap, illetve négy év nyolc hónap fegyházbüntetésre ítélt a Miskolci Törvényszék pénteken első fokon egy férfit és volt élettársát, mert 2013-ban betuszkoltak az autójukba egy általuk nem is ismert lányt, hogy prostitúcióra kényszerítsék Kassán – tájékoztatta a törvényszék sajtószóvivője az MTI-t.
Csillám Katalin közölte: a 43 éves férfit társtettesként, a 36 éves nőt társtettesként, illetve bűnsegédként elkövetett emberkereskedelemben és szexuális kényszerítésben mondta ki bűnösnek a törvényszék.
A szóvivő ismertette: a pár 2013 júliusában felfigyelt egy fiatal lányra a miskolci Búza téren. A nő egy kicsit beszélgetett vele, majd a karjánál fogva a kocsijukba ültette, ahol a férfi többször megütötte, hogy „nyugton maradjon”. A vádlottak úgy gondolták, a lány kereshetne nekik egy kis eurót külföldön prostitúcióval.
Egy Sajó-parti részen a férfi közösülésre kényszerítette a lányt. Ezután hazavitték magukhoz, közölték vele, hogy náluk marad, prostituált lesz és a gyermekeikre is vigyázni fog.
A sértett látszólag beletörődött ebbe, és – a másodrendű vádlottal együtt – a kassai vasútállomás közelében kínálta magát. Be is szállt az első „kuncsaft” autójába, de megszökött tőle, és segítséget kért a szlovák hatóságoktól.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlottak és védőik felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek.