Az interneten eddig soha nem látott felháborodást és ellenállást váltott ki két új amerikai törvénytervezet, amelyek az online kalózkodás felszámolását és a szerzői jogok védelmét célozzák. Az ellenzők szerint a SOPA (Stop Online Piracy Act) és a PIPA (Protect Intellectual Property Act) olyan jogokkal ruházná fel az USA Igazságügyi Minisztériumát, amely hatására súlyosan sérülhetne az internet szabadsága. Nemrégiben számos internetes óriáscég oldaluk elsötétítésével tiltakozott az új szabályozások ellen. Az Obama-adminisztráció is kifejtette, a Fehér Ház nem támogat olyan törvénytervezetet, amely az internet cenzúrázásához vezethet. Vélhetően ennek a globális felháborodásnak a hatására, egyre több szenátus tag jelentette be hivatalosan, hogy ellenzi a PIPA törvénytervezetet, sőt számos korábban a szabályozás mellett álló szenátor is átállt az ellenzők oldalára.
Miközben az amerikaiak a világháló bilincsbe veréséén dolgoznak, az Egyesül Arab Emírségek központi bankjának igazgatója tegnap jelentette a Reuters hírügynökségnek, hogy hackerek megpróbálták elérhetetlenné tenni a bank weboldalát. A bank szakemberei sikeresen elhárították a támadást. Az incidens mögött vélhetően a magukat IDF-Team-nek nevező izraeli hackercsoport áll, mivel a csoport korábban is számos szaúdi illetve az Egyesült Arab Emírségekhez tartozó weboldalt fenyegetett meg. A hackerek elosztott szolgáltatás megtagadásos támadást kíséreltek meg elkövetni a bank weboldala ellen abban a reményben, hogy rövid idő alatt olyan sok kéréssel halmozhatják el a rendszert, amit az nem tud kezelni és így elérhetetlenné válik.
Tovább fokozta a helyzetet, hogy az Anonymous hackercsoport vállalta a felelősséget a múlt heti elosztott szolgáltatás megtagadásos (DDoS) támadásokért, amelyek többek között az amerikai igazságügyi minisztérium, az FBI, illetve több a zeneiparban érdekelt cég honlapját érték. A hacktivista csoport haragját a világ egyik legnépszerűbb fájlmegosztó oldalának, a Megaupload-nak a bezárása váltotta ki. Nemsokkal azután, hogy az első hírek megjelentek oldal leállításáról az Anonymous több fenyegető üzenetet is közölt Twitter csatornáján. „Ugye az FBI nem gondolta, hogy megúszhatja ezt? Számítaniuk kellett volna ránk” – áll az egyik közleményben. Később a csoport arra is felhívták a figyelmet, hogy a Megaupload-ot a SOPA törvény nélkül is sikerült leállíttatni, képzeljük csak el mi lenne, ha a törvényt jóváhagyná a kongresszus.
És, ha azt hisszük, hogy vége: a Gizmodo internetes hírportál jelentése szerint az Anonymous csoport a hétvégén sem vesztegette az idejét. Vasárnap a laza szerveződésű hackerkollektíva nem csak hogy elérhetetlenné tette Amerika egyik legnagyobb televíziós társaságának, a CBS-nek a honlapját, de gyakorlatilag minden adatot töröltek, amit csak a szervereken találtak. A CBS.com weblapból mindössze egy módosított nyitó oldal maradt meg, amely azt bizonyította, hogy az Anonymous hozzáfért a rendszerhez és mindent fájlt törölt onnan.
HD Moore, a Rapid7 cég vezető biztonsági szakember és elismert biztonsági technikus nemrégiben írt egy programot, amely az internetet kutatja rosszul konfigurált, a tűzfalon kívül eső és automatikus válaszra beállított videó-konferencia rendszerek után. Egy két órás kereséssel nagyjából a Internet három százalékát vizsgálta át, de az eredmények így is megdöbbentőek voltak. Moore szoftvere egy ilyen rövid keresés után is több, mint 5000 „nyitott”, feltörhető konferencia teremre bukkant, többek között jogi cégeknél, egészségügyi központokban, olajvállalatoknál és egyetemeken, de akadt a felfedezett rendszerek között elítéltek és ügyvédeik számára fenntartott börtön beszélő és egy egyetemi műtőszoba is. Gyártókat tekintve is széles volt a skála, Moore találkozott az iparágat vezető Polycom cég termékeivel, akár csak a Cisco, LifeSize, Sony és még sok kisebb gyártó rendszereivel is – írja a cert.hu.