Jelentős változások előtt áll a lengyel légierő, amelynek csak az első lépése a most iskolagépekre kiírt tender.

A Gazeta Wyborcza, a vezető lengyel napilap szerint a folyamat végére a csapatokat támogató csatarepülőgépeket felfegyverzett robotrepülők válthatják fel.
Az év végéig kell döntenie a nemzetvédelmi minisztériumnak, hogy új gépeket vásárol-e a kiszolgált Szu-22-esek helyett, vagy drónokat. A Szu-22-esek lettek volna 30 évvel ezelőtt a Varsói Szerződés első csapásmérő erői a NATO ellen, de 2005 óta már nem is javítják őket. A lap szerint egy mai harctéren csak repülő céltábláknak volnának jók.
A minisztériumban azt mondták, mivel nincs olcsó módszer felváltásukra, a meglevő 48 mellé további 24 többcélú F-16-os vadászgépet (képünkön) kellene vásárolni. Ezek AGM-156-os típusú, 400, modernizált változatban 800 kilométeres hatótávolságú cirkáló rakétákkal felfegyverezve sikerrel harcolhatnának az Sz-300-as és Sz-400-as orosz légvédelmi rendszerek ellen. Komoly érv az F-16-osok mellett, hogy ezeket az F-18-asokkal együtt az amerikai légierőnél leváltják a korszerűbb F-35-ösök, de máris sok olcsó F-16-os van a piacon. Ezekkel viszont az a probléma, hogy jelentős költséggel kellene őket modernizálni.
Ezért egyre inkább győzelemre áll Stanislaw Koziej tábornok évek óta hangoztatott koncepciója, hogy hajtsanak végre un. civilizációs ugrást, és a szárazföldi csapatok taktikai támogatására vadászgépek helyett használjanak felfegyverzett drónokat. Ebbe az irányba hat az is, hogy Lengyelország bejelentette: belép a NATO Global Hawkokat használó felderítő rendszerébe. A pilóta nélküli repülőgépek a lengyel határokat fogják őrizni – egyelőre fegyvertelenül.
Forrás: Biztonságpiac.hu
Szerző: Barabás T. János



















