Meghalt az a férfi, akit még szenteste bántalmaztak fiatalkorúak Pécsen – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
A büntetőeljárás során megállapított adatok szerint december 24-én 16 óra 30 perc körül a pécsi Indóház téren lévő buszmegállóban előzetes szóváltást követően két 16 éves fiú bántalmazott egy 36 éves pécsi férfit, aki a kórházba szállítását követően elhunyt. A szakértői vélemény szerint halálát a bántalmazás okozta.
A rendőrség két napon belül azonosította és elfogta a feltételezett elkövetőket, akik gyanúsítottként történő kihallgatásuk során elismerték a bűncselekményt. Ezek után a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást ellenük.




















