Százhúsz biztonsági őr, nonstop mentőszolgálat eset- és rohamkocsival, valamint több technikai újdonság garantálja majd a szórakozni vágyók biztonságát és a környezet védelmét a május 24. és 27. között megrendezett szántódpusztai Pannónia Fesztiválon (PaFe).
A tízezreket vonzó, több mint százötven fellépőt jegyző fesztivál a Balatonföldvári Kistérségi Turisztikai Egyesület kezdeményezésére költözik idén a negyvenhektáros szántódpusztai területre.
A siófoki rendőrkapitányság és a balatonföldvári rendőrőrs munkatársai, tűzoltók, katasztrófavédők, a helyi hatóság képviselője, biztonsági cég vezetői és a helyi turisztikai egyesület képviselői vettek részt a helyszíni bejáráson, ahol a fesztivál szervezői tartottak számukra tájékoztatót.
Az eseményen Mázló Imre fesztiváligazgató elmondta: kiemelten kezelik a majorsági műemlék épületegyüttes és a Szántódpusztán élő állatok biztonságát. Az épületeket kerítéssel fogják elválasztani a rendezvény helyszínétől, az állatokat pedig elszállítják.
A fesztivál idején külön állomást hoz létre a mentőszolgálat: két mentőautó, egy eset- és egy rohamkocsi, tartózkodik majd teljes személyzettel nonstop a helyszínen. Nem zavarhatja meg a koncerteket egy esetleges áramszünet, mivel a nagyszínpadot ellátó két aggregátor kapacitása egymagában elegendő volna egy kisebb település teljes áramellátásához, és hasonló berendezéseket helyeznek el a többi rendezvénysátornál is.
A Balatonhoz költöző fesztiválon debütálnak Magyarországon elsőként a holland nagyrendezvényeken bevált, karcmentesen mosható, az eldobható poharakat kiváltó speciális műanyag-poharak. Ezeket jelképes összegért vehetik majd meg a vendégek a belépőjükhöz, és a fesztivál végén eldönthetik, hogy magukkal viszik, vagy visszaváltják.
A PaFe idén először lesz teljesen készpénzforgalom-mentes. A látogatók belépőjükhöz plasztikkártyát kapnak, amelyet termináloknál tölthetnek fel tetszés szerinti összeggel. A fesztivál területén található árusoknál csak ezzel lehet majd fizetni. A szervezők a környezettudatosságra nevelés jegyében öt forintot írnak jóvá minden egyes leadott PET-palackért és aludobozért a vendégek kártyáján.
Forrás: MTI