Beférkőzött egy idegen autós a német kancellár konvojába

Olaf Scholz

Beférkőzött egy autós Olaf Scholz konvojába, és miután kiszállt, meg is ölelte a német kancellárt, mielőtt a testőrök észlelték az idegen jelenlétét — számolt be a Bild. A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) és a kormány egyik szóvivője által is elismert biztonsági incidens csütörtökön történt Frankfurtban, ahol Olaf Scholz részt vett az Európai Központi Bank alapításának 25. évfordulójára rendezett ünnepségen. A rendezvény után a kancellár kíséretével a frankfurti nemzetközi repülőtérre hajtott, hogy visszautazzon Berlinbe. A konvojhoz észrevétlenül csatlakozott egy idegen autós, és a kormányzati kocsikkal együtt bejutott a repülőtér zárt övezetébe.…

Read More

Honvédség: Kétnapos gyereknapi rendezvény a Városligetben

Városliget, gyermeknap

Kétnapos gyereknapi rendezvényt tart a Városligetben a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár hétvégén, ahol vasárnap a gyermeknap mellett a hősök napját is ünneplik. A dandár a honlapján azt írta: szombaton és vasárnap várják a családokat a Városligetbe, a Vajdahunyad sétány és Kós Károly sétány közötti területre, ahol mindkét napon délelőtt 10 órakor kezdődnek a programok. Szombaton előbb a MH Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltjei tartanak katonaitestnevelés-bemutatót, majd a különleges díszelgő csoport mutatja be műsorát. Ezt a MH Katonai Rendészeti Ezred kutyás bemutatója követi. Vasárnap a központi zenekar műsora után a…

Read More

175 éves a Magyar Honvédség, családi nap a Városligetben

A Honvédelem napja 2023

A honvédelem napja alkalmából családi napot tartottak vasárnap a budapesti Városligetben. A Fővárosi Állat- és Növénykertben ötezer katona és családja vendégeskedhetett, a Honvédelmi Minisztérium (HM) pedig örökbe fogadta az intézmény két perzsa leopárdját. Vargha Tamás, a HM parlamenti államtitkára az állatkerti sajtótájékoztatón kiemelte: 175 évvel ezelőtt alakult meg a mai modern értelemben vett Magyar Honvédség, 174 évvel ezelőtt pedig a magyar honvédsereg Görgey Artúr tábornok vezetésével visszaszerezte Buda várát a császári csapatoktól. 1993 óta ezen a napon, május 21-én ünnepeljük a magyar honvédelem napját – emlékeztetett. A HM és a…

Read More

Újabb külföldieket keresnek a februári budapesti utcai támadások ügyében

körözöttek

Újabb körözéseket adtak ki a fővárosi utcai támadások ügyében – közölte a police.hu oldalon pénteken a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), amely „antifa támadásnak” nevezte az esetet. A közösség tagja elleni erőszak miatt folytatott eljárásban az eddig kihallgatott négy gyanúsítotton kívül már további hat külföldi ellen van érvényben elfogatóparancs. A fővárosban február 11-e előtti napokban elkövetett támadások felderítésére a BRFK-n létrehozott nyomozócsoport folyamatosan dolgozik a bűncselekmény-sorozat felderítésén – írták. A budapesti nyomozók szorosan együttműködnek a német rendőrséggel. Az eljárásnak négy gyanúsítottja van: egy német és egy olasz állampolgár letartóztatásban van, egy német…

Read More

A katonai ügyészséghez fordulnak a marosvásárhelyi felvonulás szervezői

Székely felvonulók

A katonai ügyészséghez fordulnak a székely szabadság napi marosvásárhelyi megemlékezés és felvonulás szervezői, akik hivatali visszaéléssel vádolják a román csendőrséget – közölte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Ebben azt írják: a Maros megyei csendőrség alapvető emberi jogokat, a gyülekezési jogot és a szólásszabadságot sértette meg azáltal, „hogy önkényesen törvénytelennek, sőt egyenesen alkotmányellenesnek minősítette” a március 10-i, székely szabadság napi rendezvényt. Miközben ezt 2022. december 7-én hivatalosan bejelentették a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban – emlékeztetnek. „Ezzel a minősítéssel, amelyet március 8-án szóban közöltek, és amelyet a marosszentgyörgyi székhelyű készenléti csendőrség jegyzőkönyve is…

Read More

BRFK: újabb elfogatóparancs a budapesti utcai támadások ügyében

Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)

Újabb elfogatóparancsot adtak ki a „Kitörés napja” elnevezésű rendezvény vélt résztvevői elleni budapesti utcai támadások ügyében, ezúttal egy német állampolgárságú nő ellen. Egy német férfi és egy német nő körözését már a múlt héten elrendelték; főügyészségi közlés szerint az elkövetők szélsőjobboldali nézetekre utaló öltözékük miatt támadták meg a számukra ismeretlen sértetteket. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt közölte: az eljárásnak jelenleg négy gyanúsítottja van. Korábbi tájékoztatásuk szerint már az első bűncselekményt követő 48 órán belül elfogtak és őrizetbe vettek három külföldi (két német és egy olasz), valamint egy magyar gyanúsítottat. Most azt…

Read More

„Új fejezet” kezdődött a rend- és a gyermekvédelem együttműködésében

Erdei Sándor, az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat orvos igazgatója, Simon Attila István, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója, Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester, Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára és Kovács József fideszes országgyűlési képviselő (b-j) átvágja a nemzeti színű szalagot a bántalmazott gyermekek gyulai meghallgató- és terápiás központjának avatásán 2023. február 20-án. MTI/Rosta Tibor

Új szintre lépett a rendvédelem és a gyermekvédelem közötti együttműködés, ezen a területen új fejezet kezdődött – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a bántalmazott gyermekek meghallgató- és terápiás központjának átadó ünnepségén Gyulán. Fülöp Attila kiemelte, a gyermekvédelmi szakemberek munkája csak akkor lehet sikeres, ha más hatóságokkal együtt tudnak eljárni; így tudják a leginkább segíteni a bajban a gyermekeket. A meghallgató- és terápiás központok célja kettős: a bántalmazott gyerekek számára a rendvédelmi eljárás során a legmegfelelőbb, családias környezetet biztosítani, komfortérzetüket maximálisra emelni, egyúttal azonnali terápiában részesíteni őket. Emellett úgy segíteni…

Read More

Orosz agresszió: Macerás lenne a lengyel vadászgépek átadása Ukrajnának

Lengyel F-16

A lengyel államfő szerint számos karbantartási és egyéb problémával járna, ha Lengyelország harci repülőgépeket adna át Ukrajnának. Andrzej Duda a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva hozzátette, hogy Lengyelország is szűkében van a korszerű F-16-os vadászgépeknek. Duda szerint a lengyel álláspont egyébként is az, hogy a vadászgépek esetleges ukrajnai szállításáról szövetségi szinten, közösen kell dönteni. A lengyel államfő a BBC-interjúban kijelentette: a Lengyelországban hadrendben álló F-16-osok karbantartási igénye nagyon jelentős, vagyis nem elég egyszerűen átadni ezeket a repülőgépeket, külföldi telepítésük esetén meg kellene teremteni a működtetésükhöz szükséges karbantartási, technikai…

Read More

Orosz agresszió: valószínűtlen brit vadászgépek átadása Ukrajnának a belátható jövőben

F-16

A brit védelmi miniszter szerint valószínűtlen brit vadászgépek átadása Ukrajnának a belátható jövőben. Ben Wallace, aki egy brit-olasz miniszteri találkozón vett részt Rómában, a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap pénteki ismertetése szerint a rendezvény utáni sajtótájékoztatón kijelentette: jóllehet Nagy-Britannia a nyugati szövetségesek közül elsőként kezdte meg ukrán pilóták kiképzését NATO-szabványoknak megfelelő katonai repülőgépek működtetésre, „azt azonban nem mondtuk, hogy feltétlenül vadászgépeket is küldünk Ukrajnának”. Wallace a brit lap beszámolója szerint egyenes utalást tett arra, hogy ha Nagy-Britannia valaha is harci repülőgépeket ad Ukrajnának, az csak az ukrajnai háború után…

Read More