Egy hónapon át tartó, fokozott rendőri ellenőrzés-sorozat kezdődött országszerte, ennek keretében elsősorban a járművek világítását és láthatóságát vizsgálják – közölte Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Utalt arra, hogy október közepén „látni-látszani” kampány indult, amelynek idején, december 15-ig csaknem háromszáz szakszervizben ingyenesen lehet átvizsgáltatni a járműveket. Ezt eddig tízezernél is többen tették ezt meg. A megvizsgált járművek felénél volt probléma, a leggyakoribb hibát a fényszórók rossz beállítása, a kiégett izzók, a hiányzó rendszámvilágítás, a matt lámpabura és az utólag, házilag beszerelt xenonszettek jelentették.
A járművezetők látását ingyen vizsgálja az akcióhoz csatlakozó csaknem száz optikus. Eddig több mint kétezren keresték fel a szakembereket, a vizsgálatot kérők 60-70 százalékának nem volt megfelelő a látása. Ez az akció is december 15-ig tart – ismertette a magyar rendőrség történetében egyedülálló akciót Óberling József.
Az akcióhoz további szervizek és optikai szalonok jelentkezését várják, az ingyenes vizsgálatok helyszíneinek listája a www.latnieslatszani.hu weboldalon olvasható.
A sajtótájékoztatón beszámoltak azokról az informatikai fejlesztésekről is, amelyek révén, uniós források bevonásával javítani kívánják a közlekedésbiztonságot. Terjék Mihály, a projekt vezetője elmondta: a 2015-ben befejeződő fejlesztés célja a halálos balesetek számának csökkentése és a közlekedési morál javítása.
A fejlesztés során országszerte több száz, fix telepítésű kamerát helyeznek ki, de lesznek mobil ellenőrzőpontok is, amelyek automatikusan dolgozzák fel és továbbítják a forgalmi adatokat. A rendőrök intelligens, GPS alapú, helyazonosításra alkalmas adatrögzítőket is kapnak, amelyek segítségével csak a szabálysértőket fogják megállítani.
Forrás: ORFK/MTI
és a pótkerék légnyomását is? és a Józsefvárosi piacot nem? megértem.