Gyorsított eljárás keretében tizenhat lengyelt ítéltek el csütörtök délutánig a labdarúgó Európa-bajnokság orosz-lengyel mérkőzésének napján lezajlott szurkolói összecsapások ügyében – erősítette meg az MTI értesüléseit Wojciech Malek, a varsói belvárosi kerületi bíróság szóvivője.
A futballhuligánok többségét illegális gyülekezésért, rendbontásért és testi sértésért 500 zloty (34 ezer forint) pénzbírsággal, vagy háromtól tizenkét hónapig terjedő felfüggesztett szabadságvesztéssel büntették. Három lengyelt háromtól öt hónapig terjedő letöltendő börtönbüntetésre ítéltek.
Egy magyar állampolgárt 30 napos előzetes letartóztatásba helyeztek, ügyét június 25-én tárgyalják.
Malek kifejtette, hogy csütörtökre 76 tárgyalást tűztek ki, de csak kilencet sikerült lezárni. A többit – köztük négy orosz állampolgárét is – még tárgyalják.
Varsó egy másik kerületében vizsgálják annak az orosznak az ügyét, aki az orosz-lengyel mérkőzésen petárdát dobott a gyepre.
Jaroslaw Gowin igazságügyi miniszter kevesellte a lengyel szurkolókra kiszabott büntetést. „A letöltendő szabadságvesztés az igazságos ítélet” – mondta Gowin a lengyel közszolgálati rádiónak, hangsúlyozva, hogy tárcavezetőként nem befolyásolhatja a bíróság döntését, de magánszemélyként nem ért vele egyet. „Börtönben kell ülnie annak, aki egy másik embert eszméletvesztésig ver” – tette hozzá.
A keddi mérkőzés előtt több száz lengyel futballhuligán orosz szurkolókat támadott meg. Az összecsapásnak a rendőrség vetett véget, akárcsak a mérkőzés alatti újabb kilengéseknek, amikor a huligánok a szurkolói zónába próbáltak behatolni.
A lengyel média a zavargások óta vitatja a rendőrség felkészültségét. A média szerint a rendőröknek meg kellett volna előzniük a rendbontást. Ez azért is fontos mozzanat, mert szombaton több tízezer orosz szurkoló érkezhet Varsóba az orosz-görög csoportmérkőzésre. Szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök is megszólalt az ügyben, hangsúlyozva, hogy a szervezők felelnek a szurkolók biztonságáért.
Forrás: MTI