A Magyar Szocialista Párt (MSZP) újranyitja a parlamenti bizottságok elnöki posztjairól szóló kérdéseket – közölte a nol.hu. A párt egyben világossá tette azt is, hogy nem egyezkedik a szélsőjobboldallal.
Ez akár azt is jelenti, hogy az MSZP kész akár a kormánypártokkal vagy az LMP-vel megegyezni a nemzetbiztonsági bizottság elnökének megválasztásáról. A nol.hu ezen kívül megtudta: amennyiben a Jobbik helyett nem kerül más párt irányítása alá a nemzetbiztonsági bizottság, úgy az MSZP kész visszaadni minden más „megkapott” elnöki pozícióját és a döntést, irányítást ráhagyja a Fideszre.
Az Országgyűlés második legnagyobb pártja kedden szerezte meg a parlament nemzetbiztonsági bizottságának vezetését. Miközben a közvéleményt leginkább az a kérdés foglalkoztatta, hogy Vona Gábor gárdamellényben tesz-e parlamenti esküt, a Barikád a pártelnöktől megtudta: a Jobbik a 27 éves, jogi végzettségű Staudt Gábort jelöli a nemzetbiztonsági bizottság elnökének. Az Origo cikke szerint az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság elnöke várhatóan Sneider Tamás lesz, aki Roy néven a ’90-es évek elején az egri szkinhedmozgalom vezetője volt.
Emellett az RTL Klub tegnap esti Híradójából az is kiderült, hogy az ügyészség nyomoz Samu Tamás Gergő, a Jobbik parlamenti képviselője ellen, mert a vád szerint több emberrel együtt rendőrökre támadt 2008. március 15-én.
A Központi Nyomozó Ügyészség rendőrségi felvételek alapján azonosította be a Jobbik képviselőjét, az RTL Klub egyben azt is közölte: Samu ellen azután indult eljárás, hogy megszerezte parlamenti mandátumát. Az eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság kérvényezni fogja a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A Jobbik szóvivője szerint Samu „nem fog mentelmi joga mögé bújni”.