A bíráknak, bírósági vezetőknek nemcsak szakmailag, hanem emberileg is példaképnek kell lenniük – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke egy szombati budapesti rendezvényen.
Handó Tünde az OBH Consilium Peritorum (szakértők tanácsa) című rendezvényén a fiatal bírák, fogalmazók és titkárok előtt arról beszélt, a bírósági szervezet mint közösség is csak akkor fejlődhet, ha a tagjai fejlődnek, és segítik társaikat ebben, segítenek, ha kell és dicsérnek, ha arra van szükség.
Vezetőtársait és az idősebb bírókat ezért arra kérte az OBH elnöke, tekintsenek magukra mesterként, akik kísérik, segítik az utánuk jövő generációt, a fiatalokat pedig arra kérte, legyenek nyitottak és mindenből igyekezzenek tanulni, és később ők legyenek majd a jövő tanítói.
Handó reméli, a következő generáció emberi tartásuk, szakmai felkészültségük miatt tiszteli majd a ma bíróit
Nagyon fontos, hogy a hétköznapok ne morzsolják fel ennek a hivatásrendnek az elhivatottságát, elkötelezettségét, amelyért bizalommal tekinthetnek rá az emberek, akik az igazság szolgáltatását várják – jelentette ki.
Kónya István, a Kúria elnökhelyettese köszöntőjében azt emelte ki, a bírónak ismernie kell az életet, a jogot, az élethelyzeteket. Ahogy az orvos a sebeket gyógyítja, a bíró a társadalmi viszonyokban adódó konfliktusokat kezeli – magyarázta. Hozzátette: a bírói hivatás életmód, a bírónak a mindennapi viselkedését is ehhez kell alakítania, magatartásának alapja pedig legyen a közjóért végzett tevékenység és az ezért érzett felelősség, az ember tisztelete, az igazság szolgálata.
Bírónak lenni több a jogszolgáltatásnál. A mindennapi ítélkezésben, amikor az alkalmazott jog művelésével szolgáltatnak jogot, ne mondjanak le arról az igényükről, hogy ezen keresztül igazságot tesznek – tanácsolta a fiatal bíróknak a Kúria elnökhelyettese. Kónya arra kérte a fiatalokat: azzal a szeretettel, gondossággal végezzék munkájukat, hogy majd ők is olyanok legyenek, akiktől idézni lehet és példaként lehet álltani őket az utókornak.
Szólt arról is, a bírói hivatás „nemzedékek kézfogása” kell hogy legyen, az idősebb bírák átadják a tudásukat a fiataloknak. Hozzátette: a mai bírák közül sokan egy más rendszerben kezdtek el bíráskodni, de „bírói tisztességükkel, szakmai tudásukkal, megkérdőjelezhetetlen döntéseikkel bizonyították azt, hogy bírónak lenni maga a függetlenség, az ember tisztelete, a tudomány, a tudás szolgálata”. Kónya kiemelte: a hivatás és az igazság szeretete segítheti át a bírókat a mindennapi nehézségeken, ebből meríthetnek erőt.
Bicskei Ferenc, az Országos Bírói Tanács soros elnöke is köszöntötte a fiatalokat, arra kérve őket, szeressék a munkájukat, legyenek büszkék arra, hogy a bírósági szervezethez tartoznak, és feleljenek meg az elvárásoknak. Arra kérte őket, dolgozzanak azért is, hogy a bírósági szervezet külső megítélése is jó, jobb legyen, és szolgáltassanak igazságot.
A Consilium Peritorumot második alkalommal rendezi meg az OBH. A találkozó célja, hogy a rendezvényt megelőző egy évben kinevezett bírák, bírósági fogalmazók, valamint az igazságszolgáltatás szervezetrendszerébe bírósági titkárként belépő munkatársak megismerjék a bírósági vezetőket, személyes tapasztalatokat szerezzenek, ötleteket, tanácsokat kapjanak szakmai fejlődésükért az igazságszolgáltatásban meghatározó szerepet betöltő kollégáktól.