Az IFS globális vállalatirányítási (ERP) megoldásszállító kétszámjegyű licenc- és karbantartási bevételnövekedésről, fejlődő partnerprogramról, és a felvásárolt cégek sikeres integrációjáról számolt be 2012. harmadik negyedéves pénzügyi jelentésében.
Az értékesítés és marketing területén tett erőfeszítésnek és befektetésnek köszönhetően 2011 hasonló időszakához képest az árfolyamváltozással korrigálva 13 százalékkal emelkedett a licencbevétel. A célpiacaikon versenytársaikkal szemben elnyert újabb üzletek alátámasztják, hogy az IFS vonzó választási lehetőség a nemzetközi ügyfelek számára — állítja a társaság közleménye.
A karbantartásból és terméktámogatásból származó bevétel tíz százalékkal emelkedett a harmadik negyedévre vonatkozóan szintén az árfolyamváltozással korrigálva, ebből következően az termékbevétel is összességében kétszámjegyű növekedést mutat az előző év hasonló időszakához képest.
A harmadik negyedév során az IFS partnerprogramjának fejlődése is jól haladt, amely fejlődésre a legjobb példa a Mahindra Satyam vállalattal létesített partneri együttműködés. Az elmúlt évek felvásárlásaival megszerzett cégeket sikeresen integrálták az IFS szervezetébe. Az október közepén, az IFS World Conference 2012 rendezvényen bejelentett új generációs mobil kliensük a legutóbb felvásárolt Metrix megoldásán alapul.
A teljes üzleti évre vonatkozóan jelentős organikus licencbevétel-növekedést, és az előző évihez hasonló üzemi eredményt (EBIT) várnak.
2012. július-szeptember számokban
- A licencbevétel 109 millió svéd korona szerint alakult (’11 3. negyedév: 98 millió SKr), 13 százalékos emelkedés az árfolyamváltozással korrigálva.
- A karbantartásból származó bevétel 224 millió svéd koronát tett ki (’11 3. negyedév: 208 millió SKr), 10 százalékos emelkedés az árfolyamváltozással korrigálva.
- A tanácsadásból származó bevétel 268 millió svéd koronát ért el (’11 3. negyedév: 288 millió SKr), 4 százalékos csökkenés az árfolyamváltozással korrigálva.
- A nettó árbevétel 612 millió svéd korona szerint alakult (’11 3. negyedév: 596 millió SKr), 5 százalékos növekedés az árfolyamváltozással korrigálva.
- Az üzemi eredmény (EBIT) 28 millió svéd korona (’11 3. negyedév: 45 millió SKr).
- A bővített egy részvényre jutó hozam 0,82 svéd korona szerint alakult (’11 3. negyedév 1,26 SKr).
2012. január-szeptember számokban
- A licencbevétel 284 millió svéd korona szerint alakult (’11 első kilenc hónap: 265 millió SKr), 7 százalékos emelkedés az árfolyamváltozással korrigálva.
- A karbantartásból származó bevétel 678 millió svéd koronát tett ki (’11 első kilenc hónap: 603 millió SKr), 12 százalékos emelkedés az árfolyamváltozással korrigálva.
- A tanácsadásból származó bevétel 930 millió svéd koronát ért el (’11 első kilenc hónap: 956 millió SKr), 3 százalékos csökkenés az árfolyamváltozással korrigálva.
- A nettó árbevétel 1907 millió svéd korona szerint alakult (’11 első kilenc hónap: 1831 millió SKr), 4 százalékos növekedés az árfolyamváltozással korrigálva.
- Az üzemi eredmény (EBIT) 66 millió svéd korona (’11 első kilenc hónap: 107 millió SKr).
- A befektetési cash flow -96 millió svéd korona szerint alakult (’11 első kilenc hónap: 76 millió SKr).
- A bővített egy részvényre jutó hozam 1,60 svéd korona szerint alakult (’11 első kilenc hónap: 2,67 SKr).