A Győr-Moson-Sopron és a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kábítószer-termesztő csoportot számolt fel október 19-én. Az összehangolt akció eredményeként Győrben és környékén négy helyszínen több mint 1500 tő kendernövényt foglaltak le a rendőrök.
Október 19-én a reggeli órákban a debreceni kollégákkal közösen a két megye felderítő és bűnügyi szervei összefogva több helyen, egy időben összehangolt rajtaütést szerveztek. A rendőrség összesen hat helyszínen tartott házkutatást és helyszíni szemlét, ezek közül négy helyen üzemeltek ültetvények. Az akció során a rendőrség több mint 1500 tő kendert, kilenc kilogramm kábítószergyanús növényi törmeléket, negyven darab tablettát és 60 gramm port (feltehetően speedet), egy gramm hasisgyanta szerű anyagot, mintegy 4,5 millió forint készpénzt, valamint a kábítószer termesztéséhez használt segédanyagokat, műszaki berendezéseket foglalt le.
Ekkora fogásra legutóbb tavaly, a vietnámi termesztők által létrehozott ültetvények felderítésekor volt példa. Az október közepén megtartott akció nagyságát jól érzékelteti, hogy az ültetvényeken hasznát eszközök között 220 darab ventilátor, ugyanennyi világítótest, harminc flakon és kanna vegyszer volt.
Az ültetvényeket körülbelül egy évvel telepítette két elkövető, akikhez később még hárman társultak – köztük egy kertész is, aki havi 200 ezer forintért vállalta a növények gondozását.
A rendőrség közleményében hangsúlyozta: a termesztéshez a mindennapi forgalomban kapható berendezéseket speciálisan összeszerelve használták, profi ültetvényeket alakítva ki. A családi ház kivételével valamennyi helyen az áramot a vezetékek megcsapolásával lopták.
Az ültetvényeken megtalált kábítószer értéke több mint 600 millió forint bevételt hozhatott volna a termelőknek. A lefoglalt mintegy kilenc kilogramm növényi törmelékből és a több mint 1500 tő növényből hozzávetőlegesen több mint 300 ezer adag „füves cigaretta” készíthető – közölte a rendőrség.
Az elkövetők jelentős mennyiségű kábítószer termesztésével elkövetett visszaélés miatt akár 5-10 év börtönt kaphatnak, amennyiben viszont bebizonyosodik, hogy a kábítószert értékesítették is, akkor húsz év vagy akár életfogytiglani szabadságvesztéssel is büntethetők.
Forrás: Police.hu