Csaknem öt év börtönre ítélte uzsorázás miatt a bíróság egy zalaszentgróti házaspár mindkét tagját Keszthelyen.
Négy év tíz hónap, illetve négy év nyolc hónap börtönre ítélt első fokon a Keszthelyi Járásbíróság egy házaspárt, mert tíz éven át több millió forintot zsarolt ki megfélemlített áldozataitól – tájékoztatta az ítéletről a Zalaegerszegi Törvényszék az MTI-t.
Az egyik vádpont szerint a férfi és felesége 2002-ben fenyegetéssel valótlan tartalmú kölcsönszerződés megkötésére kényszerítette egyik ismerősét. A szerződés szerint a sértett egymillió forint kölcsönt kapott az asszonytól, és bár ez nem történt meg, törlesztő-részletként havonta több tízezer forintot követeltek tőle, és többször bántalmazással, házának felgyújtásával fenyegették meg.
Ugyanezt az áldozatukat 2003-ban másfél millió forintos jelzálogkölcsön felvételére és a pénz nagy részének átadására kényszerítették, és további félmillió forintos kölcsön átvételéről szóló valótlan elismervény aláírására vették rá. A sértett ezen felül havonta százezer forint körüli összegeket fizetett a házaspárnak, és csak 2011-ben döntött úgy, hogy nem hajlandó többet adni. Ekkor azonban az asszony elvette a bankkártyáját, amelyről részletekben még 600 ezer forintot vett fel. Ennek a sértettnek több mint ötmillió forint kárt okoztak.
Egy másik ismerősüket évekkel ezelőtt arra akarták rávenni, hogy ingatlanvásárláshoz vegyen fel kölcsönt, de hiába vitték autóval egy keszthelyi bankfiókhoz, a sértett jövedelmi viszonyai miatt nem kapott hitelt. Hogy a vádlottak mégis pénzhez jussanak, „fuvarozás” címén 225 ezer forintot kértek, majd részletekben összesen 430 ezer forintot szereztek meg tőle.
A vádlottak 2001-ben mintegy 30 ezer forintot adtak kölcsön egy embernek, aki a pénzt visszafizette, de 2004-re már csaknem kétmillió forintot követeltek tőle. Az adósság kiegyenlítése érdekében a sértett és gyermekei közös tulajdonában álló ingatlanra adásvételi szerződést kötöttek. Az 1,2 millió forintos vételár felét megkapták a sértett gyerekei, tőle azonban elvették a neki járó 600 ezer forintot is.
A vádlottak tagadták bűnösségüket, azt mondták, hogy nem adtak uzsorakölcsönt, nem félemlítettek és nem is fenyegettek meg soha senkit, mert rossz egészségi állapotuk miatt ilyet nem is tudtak volna megtenni. A károsultak azonban egyöntetűen azt vallották, hogy fenyegetéssel, megfélemlítéssel vettek el tőlük pénzt, családi pótlékot, egyéb juttatásokat.
A Keszthelyi Járásbíróság társtettesként elkövetett zsarolás miatt a férfit mint visszaesőt négy év és tíz hónap, feleségét pedig – akit azért is felelősségre vontak, mert egy zalaszentgróti rendezvényen leköpött egy rendőrt – négy év és nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, mert a védők felmentésért fellebbeztek.