Nagyobb bírságra számíthatnak a pirotechnikai szabályokat megszegők: az áprilistól hatályos új szabálysértési értékhatárok alapján ugyanis harmadával nagyobb összegű, 150 ezer forintos bírságot is kaphatnak. A körültekintő használattal nem csak a bírság, de a balesetek is elkerülhetők.
A tavaly szeptember óta hatályos új pirotechnikai kormányrendeletben az európai uniós irányelvet ültették át a hazai szabályozásba. Ez alapján négy osztályba sorolták a pirotechnikai termékeket: az első- és második osztály kis hatóanyag-tartalmú, év közben is felhasználható eszközöket jelent. Az első csoportba tartoznak például a születésnapi gyertyák, a másodikba egy családi pikniken, szabad téren használható, kisebb hatóanyag tartalmúk, a negyedik csoportba pedig olyanok, amelyeket kizárólag szakképzett pirotechnikus használhat.
A harmadik pirotechnikai osztályba a december 28. és január 1 között megvásárolható, december 31-én 18 órától január 1. reggel 6 óráig felhasználható termékek tartoznak.
Az ilyen termékek vásárlóinak ellenőriznie kell, hogy az árut ellátták-e címkével – mondta Cserényi József alezredes, az ORFK igazgatásrendészeti főosztályának munkatársa. A forgalmazónak ugyanis magyar nyelvű, jól olvasható címkével kell ellátnia a terméket, azon szerepelnie kell a gyártó, illetve az importőr adatainak, a termék nevének, típusának, pirotechnikai osztályának, és úgynevezett tanúsítási regisztrációs számának. Ez egy hosszú számsor, a végén évszámmal, amely a tanúsítás évét jelenti. A terméket a forgalmazónak úgynevezett CE-jelzéssel is el kell látnia, amely alatt négyjegyű számnak kell lennie. Szintén szerepelnie kell a terméken a hatóanyag-tartalomnak, a gyártási vagy forgalmazási engedély számának, továbbá a felhasználhatóság idejének. A termékhez közérthető használati és kezelési útmutatót is mellékelni kell, továbbá baleset- és egészségvédelmi figyelmeztetést is kell csatolni ahhoz.
Az egész évben felhasználható 1-es és 2-es pirotechnikai osztályba sorolható termékekből egy-egy kilogramm hatóanyag-tartalmú eszközt tárolhat valaki lakóépületben, ehhez a mostani időszakban további három kilogramm, a harmadik osztályba sorolt termék adható. Tehát összességében öt kilogramm hatóanyag tartalmú pirotechnikai eszköz használható legálisan.
Az ORFK ajánlása és jótanácsai a tűzijátékok biztonságos használatához
- Tűzijátékot kizárólag engedéllyel rendelkező forgalmazótól, magyar használati utasítással ellátva vásároljon!
- Úgy tárolja azokat, hogy a gyermekek ne férhessenek hozzá!
- Olvassa el a használati útmutatót, és mindig tartsa be az abban foglaltakat!
- Ne szerelje szét, vagy alakítsa át a termékeket!
- A termékek jelentős része csak szabadtéri felhasználású, ezért beltérben soha ne működtesse azokat!
- Kézben tartva ne működtessen el a tűzijáték terméket, és ne hajoljon fölé!
- Győződjön meg arról, hogy függőleges irányban semmilyen akadály nincs a termék útjában, és oldalirányban tartsa be a gyártó által meghatározott, a használati útmutatóban szereplő biztonsági távolságokat!
- A tűzijáték rakéta vezetőpálcáját soha ne szúrja be a földbe, hanem stabilan álló csőből indítsa, mely lehet egy üres pezsgősüveg is! Eltört vezetőpálcás rakétát ne indítson. A kisebb telepet támassza meg oldalról téglával, esetleg egy másik teleppel. Vetőcsöves (golyós) bomba betöltésekor figyeljen rá, hogy mindig a gömb rész legyen fölfelé.
- A környezeti tűz oltásához legyen a közelben tűzoltó készülék – de minimum egy vödör víz -, hiszen az ördög sosem alszik!
- A sérült, hibás vagy lejárt szavatosságú terméket vigye vissza a vásárlás helyére!
- A petárda birtoklása és felhasználása magánszemélyek számára tiltott!
- Vigyázzon arra, hogy az Ön szórakozása ne veszélyeztessen másokat (személyeket, állatokat), tárgyakat, épületeket, a természeti környezetet!
Cserényi arra figyelmeztetett, hogy a „barátságos” csomagolás ellenére „veszélyes üzemről” van szó. Tűzveszélyes anyagokkal nem szabad együtt tárolni a pirotechnikai termékeket, ez alól nem kivétel a használatban levő garázs sem. El nem zárt terméket felügyelet nélkül hagyni tilos, tetőtérben, alagsorban, pincében nem szabad ezeket tárolni. Az elnedvesedett és utána kiszáradt, illetve sérült terméket a többitől el kell különíteni, a hibás terméket felhasználni tilos, azt a vásárlás helyére vissza kell vinni. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ezeket a termékeket nem szabad szétszerelni.
Tavaly 275 ember ellen tettek feljelentést pirotechnikai termékekkel való szabálytalanság miatt, közülük 216-ot marasztaltak el, tőlük mintegy 3 millió forint bírság folyt be az államkasszába. Idén áprilisig, a szabálysértési értékhatár változásáig 131 feljelentés történt, 112 embert marasztaltak el, az ő bírságuk összesen másfél millió forintot tett ki.
A jellemzően látványelem nélküli, elsődlegesen hanghatással járó petárdákat nem szabad használni, petárdázni 2005 óta tilos.
Az alezredes figyelmeztetett: csak működési engedéllyel rendelkező forgalmazótól vásároljanak az emberek pirotechnikai terméket, és amit nem használnak fel, január 5-ig vigyék vissza a forgalmazóhoz, aki azt köteles térítésmentesen visszavenni. A pirotechnikai termékek postai, illetve csomagküldő szolgálattal történő értékesítése tilos.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a szilveszteri időszakhoz közeledve arra hívta fel a figyelmet, hogy az előírások megszegése szabálysértésnek minősül.
Forrás: BP/police.hu/MTI