Péntektől vasárnapig Horvátországban ülésezett a NATO legmagasabb szintű katonai szerve, a Katonai Bizottság.
A Honvéd Vezérkar vasárnapi tájékoztatásában felidézte: a vezérkari főnökök évente egyszer találkoznak ebben a formában, hogy a NATO kiemelt jelentőségű stratégiai katonai kérdéseit megvitassák. A magyar delegációt Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke vezette, továbbá részt vett Domján László vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Katonai Képviselő Hivatal vezetője és a hivatal kijelölt több szakértője. A találkozón már részt vett a varsói csúcson tagsági meghívást kapó Montenegró vezérkar főnöke is.
A honvedelem.hu oldalon közzétett cikk szerint Petr Pavel vezérezredes, a NATO Katonai Bizottság elnöke megnyitó beszédében kiemelte, hogy a „megváltozott biztonsági helyzetre történő katonai adaptáció” folytatódik az esetleges keleti és déli veszélyforrások elhárítása érdekében.
Fontos, hogy megteremtsük az eddigi intézkedések és a keleti, valamint a déli szárny további megerősítésére tervezett feladatok összhangját – emelte ki a horvát vezérezredes.
A vezérkari főnökök egyetértettek abban, hogy a NATO-nak 360 fokban kell képesnek lennie a kihívások kezelésére, azonban többen kiemelték a menekültválság és a terrorizmus destabilizáló hatását Európában. Mindezen feladatok ellátásához egy robusztus és rugalmas NATO parancsnoki struktúrára van szükség.
A NATO-műveletek áttekintésekor felmerült a szövetség égisze alatt zajló iraki szerepvállalás. Benkő vezérezredes, valamint a hozzászóló vezérkari főnökök nagy része a megváltozott biztonsági helyzetben kiemelte a nyugat-balkáni régió és benne a KFOR művelet stabilitásának jelentőségét, valamint a műveleti létszám jövőbeni csökkentésének feltétel alapú megközelítését.
Tekintettel a mediterrán térségben folyó, és egyre nagyobb kockázatot jelentő migrációs válság kezelésére, hangsúlyozták a NATO-szerepvállalás folytatásának, valamint a NATO-EU-együttműködés megerősítésének jelentőségét. Ezt követően a vezérkari főnökök megvitatták a NATO iraki képességépítő és kiképző missziójának kezdeti lépéseit és elgondolását.
A konferencia margóján a magyar, horvát, bolgár és szlovén vezérkari főnökök szándéknyilatkozatot írtak alá a különleges műveleti pilótaképzésben történő nemzetközi együttműködés erősítéséről. Az ülés végén Benkő vezérezredes észt kollégájának adta át a Vezérkar Főnökök Rangidőse tisztséget, amelyet egy éven keresztül töltött be.
A NATO Katonai Bizottság konferenciáját a hagyományok szerint minden évben más-más tagország rendezi meg. Idén ezt a feladatot Horvátország vállalta magára, míg a következő, jövő szeptemberre tervezett kihelyezett ülést Albániában tartják.