Az otthonunk kialakítása felnőttként nagyon jelentős a számunkra, hiszen a lakásunk a saját privát szféránk. A gyerekek esetében is fontos, hogy a szobájukat kellemesen rendezzük be. Így fogják magukat jól érezni a saját birodalmukban.
Vegyük figyelembe az ő igényeiket is, hiszen akkor töltenek szívesen időt a szobájukban, ha tetszik nekik. Szép, de praktikus bútorokat vásároljunk, és a játékok rendezett tárolását is igyekezzünk megoldani.
Finom színek, helyes minták
A kicsik számára igazán megnyugtató olyan környezetben játszani, pihenni, ahol a visszafogott árnyalatok dominálnak. Egy pasztellszínű gyerekszoba a béke szigete lehet, amelyet a gyermek ízlése szerint díszíthetünk.
A falakat és a bútorokat egyaránt színesíthetjük például falmatricákkal. Ezek a változatos motívumokkal kapható dekorációs elemek ragasztás nélkül felhelyezhetőek. Ha a gyerekek megunták az aktuális mintát, akkor pedig nyom nélkül távolíthatjuk el a matricákat. A babatextilek összecsengő figurái is kedves harmóniát varázsolnak a gyerekbirodalomba.
Kényelmes és egészséges ágy
Az újszülöttek babaágyában elhelyezett matrac minőségének kiemelkedő jelentősége van. Egészségügyi szempontból nagyon fontos, hogy kellően kemény modellt válasszunk. A kisbabák hátizmai az első hetekben nagyon gyengék. Ahhoz, hogy egészséges gerincgörbület alakuljon ki, az ágynak stabilan kell tartania a gerincoszlopot.
A kényelmes, de kemény matrac a későbbiekben is elengedhetetlen a gyerekek pihentető alvása szempontjából. Hiszen mi, felnőttek is megérezzük, ha kifeküdt, cserére szorul az ágybetétünk. A kókuszrostok kemény fekvőfelületet biztosítanak a gyerekeknek, és a nedvességet is átengedik.
Alkotó- és játszókuckó
A falak színe és mintája mellett a gyerekek számára fontos, hogy milyen bútorok veszik őket körül a szobájukban. Igazán kényelmesek és nagyon szépek az egy-vagy kétszemélyes babakanapék. Jólesik ide bekuckózni és innen nézni az esti mesét.
Azonban ha rajzolásra, vagy asztalnál játszandó játékra kerül a sor, szükség van egy kis asztalra székekkel. Egy ilyen gyerek bútorszett évekig adhat helyet a csemeték számára számos tevékenység közben. Különösen időtállóak és ízlésesek a fából készült darabok. Válasszunk háttámlával is ellátott székeket, hogy kellő támasztást kapjon a kicsik háta.
Bababarát anyagok, minőségi játékok
Legyen szó bútorokról, textilekről vagy játékokról, fontos, hogy a kicsiket biztonságos anyagok vegyék körül. Ez azt jelenti, hogy sem a gyártás, sem a szállítás során nem használnak káros kemikáliákat. Hiszen ezek a termékek közvetlenül érintkeznek a kisgyermekek bőrével.
A vegyszeresen nem kezelt textiltermékek nem okoznak irritációt a baba bőrén. Ha bababútort vásárolunk, ugyancsak ügyeljünk arra, hogy mind a festés, mind a lakkozás biztonságos anyagokkal történjen. A Babaágynemű bolt webáruház játékai és textíliái minősített bababarát termékek.