Az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának békén kellene hagyniuk Iránt, és jobb lenne, ha „eltakarodnának az ördögbe” a Közel-Keletről – jelentette ki Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója egy Moszkva közelében tartott biztonsági tanácskozáson. „Az angolszászoknak azt lehet tanácsolni, hogy foglalkozzanak inkább a saját belső polgári konfliktusaikkal. Vagy még jobb lenne, ha eltakarodnának régi cimborájukhoz, az ördöghöz” – fogalmazott. Az orosz kémfőnök szerint az Egyesült Államok és Nagy-Britannia rendkívül rossz néven vette a Kína közvetítésével Szaúd-Arábia és Irán között létrejött megállapodást. Mint mondta, az orosz hírszerzés szerint London…
Read MoreCímke: béke
Rendőrőrs és képzési központ létesül Adolf Hitler szülőházában
Ausztria bejelentette, hogy egy rendőrőrsnek is helyet adó emberi jogi képzési központ létesül Adolf Hitler náci diktátor Braunau am Innben található szülőházában – írta a The Guardian. A német határ közelében fekvő, elegáns, XVII. századi épületet 2016-ban vásárolta fel az osztrák kormány hosszas jogi huzavonát követő kényszervásárlási végzéssel. Hitler a ház legfelső szintjén született egy bérelt szobában 1889-ben. Az épületet egy rendőrőrsnek is helyet adó képzési központtá alakítanák át. Ennek költségei a várakozások szerint mintegy húszmillió euróra rúgnak. A munkálatok ősszel fognak megkezdődni – tájékoztattak a helyi hatóságok. A döntést – amelyet…
Read MoreSzalay-Bobrovniczky: Magyarország a tűzszünetben látja a háború végéhez vezető utat
Magyarország a tűzszünetben és nem a fegyverszállításban látja a háború végéhez vezető utat – jelentette ki a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a nyilatkozatában közölte, a fegyverszállítás és az Európai Békekeret forrásainak megnövelésével kapcsolatban a védelmi miniszterek tanácsában világossá tette, hogy Magyarország álláspontja a háborút és támogatását illetően továbbra is szilárd: nem támogat semmilyen lépést, amely további eszkalációhoz vezetne. „A fegyverszállítások folytatása egyértelműen a helyzet elmérgesedéséhez vezet” – fogalmazott. A honvédelmi miniszter kijelentette: a háborúnak, az erőszaknak nem a fegyverek vetnek véget, hanem az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások megkezdése. Magyarország a…
Read MoreOrosz agresszió: Franciaország megkezdi ukrán pilóták repülési kiképzését
Emmanuel Macron francia elnök hétfőn bejelentette, hogy „megnyitotta a kaput” ukrán vadászpilóták kiképzése előtt, egy nappal azután, hogy munkavacsorán fogadta hivatalában Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. „Ezt több, erre hajlandó európai országgal tesszük. Úgy hiszem, hogy tárgyalások folynak az amerikaiakkal is” – mondta a köztársasági elnök a TF1 francia kereskedelmi televíziónak adott interjúban. Emmanuel Macron ugyanakkor úgy vélte, hogy harci repülőgépek esetleges jövőben szállítása Kijevnek „elméleti vita lenne”. „Most a képzés megkezdésére van szükség, ebben állapodott meg több európai ország” – tette hozzá, de a kiképzés folyamatáról nem szolgált részletekkel. Párizs…
Read MoreBiztonsági kérdések uralták az amerikai elnök és a japán kormányfő tárgyalásait Japánban
Elsősorban biztonsági kérdések szerepeltek Joe Biden amerikai elnök és Kisida Fumio japán kormányfő hirosimai tárgyalásának napirendjén – derül ki a washingtoni Fehér Ház közleményéből. A két vezető ismételten kiállt Ukrajna támogatása mellett, és kifejezte: határozottan elleneznek minden kísérletet a Tajvani-szoros status quójának erőszakos megváltoztatására. Mindkét vezető megerősítette elhatározását arra, hogy továbbra is támogatja az „Oroszország brutális és törvénytelen inváziójától magát védő Ukrajnát”, és elkötelezte magát amellett, hogy szorosan együttműködik a regionális biztonsági kihívások kezelésében. Külön is kiemelték Észak-Korea nukleáris és ballisztikusrakéta-programját, valamint Kína „kényszerítő magatartását”, amely „ellentétes a nemzetközi joggal”.…
Read MoreOrosz agresszió: Kína részvételének fontosságát hangsúlyozta a békeerőfeszítésekben az ukrán külügyminiszter
Kétnapos látogatást tett Ukrajnában Li Huj, a kínai kormány eurázsiai különmegbízottja, akivel Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter tárgyalt szerdán Kijevben, kiemelve Kína részvételének fontosságát az Oroszország indította háború lezárását célzó béke-erőfeszítésekben. Az ukrán külügyminisztérium közleménye szerint a megbeszélésen megvitatták az Ukrajna és Kína közötti együttműködés aktuális kérdéseit kétoldalú és nemzetközi szinten egyaránt, valamint a háború megállításának lehetőségeit. Kuleba kiemelte, hogy Ukrajna nem fogad el olyan javaslatokat, amelyek területeinek elvesztését vagy a konfliktus befagyasztását eredményeznék. Külön hangsúlyozta Kína részvételének fontosságát az ukrán elnök békeképletének és a Fekete-tengeri gabonamegállapodásnak a végrehajtásában, valamint a…
Read MoreZelenszkij: mi a békét választjuk, de a háború a mi területünkön dúl
Kijev béketerve a háború végét és Európa védelmét szolgálja – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel közösen tartott szombati római sajtótájékoztatóján. Arra kérte az Európai Uniót és a NATO-t, hogy gyorsítsa fel hazája felvételét. Zelenszkij elsőként egy ukrán újságírónő kérdésére válaszolva azt mondta: a koronavírus-járvány elmúltával az ország életének újraindulásában a legfontosabb, hogy a gyerekek szeptembertől, több évi szünet után visszatérhessenek az iskolába. Ezzel együtt az ország már a következő télre készül, amihez ismét az európai országok segítségére van szüksége, az elmúlt télhez hasonlóan –…
Read MoreMacron: Oroszország geopolitikailag elvesztette a háborút és Kína vazallusa kezd lenni
Emmanuel Macron szerint Oroszország „geopolitikailag már elvesztette” a háborút Ukrajnában és „egyfajta vazallusi viszonyba” került Kínával szemben. A francia államfő ezt a L’Opinion című francia liberális lap internetes oldalán vasárnap este megjelent interjúban mondta néhány órával azelőtt, hogy hivatalában munkavacsorán fogadja a Párizsba érkező Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. „Beszéljünk világosan: nem egy különleges hadműveletről van szó, hiszen Putyin mozgósításról döntött. Egyébként Oroszország a történelmi szövetségeseiben is kétséget ébresztett, a legfontosabb partnerében. De facto elkezdett egyfajta vazallusi viszonyt Kínával szemben, és elvesztette hozzáférését a Balti-tengerhez, ami kritikusnak bizonyult számára, miután felgyorsította…
Read MoreEz is egy vélemény: a Brexit akadályozta meg az Ukrajna elleni orosz invázió sikerét
A kormányzó brit Konzervatív Párt egyik legbefolyásosabb politikusa szerint az akadályozta meg az Ukrajna elleni orosz invázió sikerét, hogy Nagy-Britannia kilépett az Európai Unióból. Jacob Rees-Mogg, a konzervatívok radikálisan EU-szkeptikus táborának egyik zászlóvivője, a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát végigvivő volt kormányfő, Boris Johnson szoros politikai szövetségese a Sky News brit kereskedelmi hírtelevízió vasárnapi közéleti műsorában kijelentette: a Brexit tette lehetővé, hogy Nagy-Britannia „globális vezető szerepet vállaljon” az orosz invázió elleni fellépésben. Rees-Mogg szerint ugyanis Boris Johnsont – aki a háború kezdetén a brit kormány élén állt – a Brexit…
Read More