Jogerősen öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Szima Juditot, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) főtitkárát, a sikkasztás miatt első fokon meghozott döntést súlyosbítva a Zalaegerszegi Törvényszék.
A TMRSZ főtitkárárára tavaly nyáron első fokon három év börtönbüntetést szabott ki a Szekszárdi Járásbíróság. A Zalaegerszegi Törvényszék kedden folytatólagosan, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett csalás és sikkasztás, valamint más bűncselekmények miatt ítélte jogerősen öt év börtönre Szimát. A másodfokú ítéletben kis mértékben súlyosbították a másod- és a harmadrendű vádlott ítéletét is, mindkettőjükre felfüggesztett szabadságvesztést szabtak ki.
A vád szerint a főtitkár 2010 augusztusa és 2011 januárja között fiktív útiköltség-elszámolásokkal több millió forintot tulajdonított el a szakszervezet pénzéből, továbbá lakásában, amely a szakszervezet székhelye is volt, 19 millió forintos beruházást végeztetett el a szakszervezet költségére. Két társának pedig, szintén fiktív útiköltség-elszámolásokkal, másfél millió forintot utalt át.
A bíróság megállapítása szerint a sikkasztás értéke 22 millió forint volt
Szima 2011 novemberétől több mint hét hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Az első fokon még tíz vádlott ellen zajló perben folytatólagosan elkövetett sikkasztás, költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt mondta ki bűnösnek a bíróság Szimát. Az akkori ítélet alapján 22 millió forint vagyonelkobzással is sújtották, de a TMRSZ-szel szemben is 1,1 millió forint vagyonelkobzást rendeltek el.
A vádlottak közül egyet felmentettek a bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás vádja alól, a nyolc további vádlott – akik a szakszervezet tisztségviselői vagy alkalmazottjai – felfüggesztett börtönbüntetést, próbára bocsátást, megrovást vagy pénzbüntetést kapott.
Az elsőfokú ítélet ellen a szakszervezeti vezető enyhítésért, az ügyész súlyosításért fellebbezett, így került az ügy Zalaegerszegre. A keddi ítélethirdetésen a kilenc vádlott közül csak Szima vett részt. A határozat kihirdetésekor a bíró – miként ez a korábbi tárgyaláson is történt – figyelmeztette Szimát, amiért a szabályokkal szemben a mobiltelefonját használta, amire a vádlott azzal válaszolt, hogy a bíró sem tiszteli az ő személyét.
A Zalaegerszegi Törvényszék Szima esetében 22,9 millió forint vagyonelkobzást is elrendelt. A másodrendű vádlottat egy év, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság, a harmadrendű büntetését pedig öt hónap, egy évre felfüggesztett börtönre súlyosította. Három vádlott esetében az ítéletek időközben jogerőssé váltak, további háromnak pedig a bíróság változatlanul hagyta az első fokon kiszabott büntetését.
Az ítélet indoklásakor elhangzott az is, hogy Szima hatályon kívül helyezésért és felmentésért fellebbezett, és egyebek mellett a rendőrség, az ügyészség és a bíróság eljárási jogát és törvényességét is kétségbe vonta, a törvényszék azonban megalapozatlannak találta a kifogásait.
Bár a másodfokú bíróság a Szekszárdi Járásbíróság ítéletét megalapozottnak tartotta, néhány ponton módosította. Azt is megállapította, hogy Szima és két vádlott-társa esetében indokolatlanul enyhe volt az ítélet, a törvényi középmértéktől is jelentősen eltérve.