Kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás egy pénzügyőrrel és két társával szemben – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.
A közlemény szerint az ügyben a nyomozó ügyészség tíz helyszínen hajtott végre „összehangolt nyomozati cselekményeket”, azokban a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a rendőrség is közreműködött. A gyanúsítás szerint egy pénzügyőr törzszászlós 2020 decemberétől kábítószerrel, köztük kokainnal kereskedett, amelyet adagonként 25 ezer forintért értékesített. A 42 éves férfi a kábítószert 2021. január 31-ig egy fiatal nő lakásán tartotta, majd azt egy 59 éves ismerőséhez vitte, aki részt vett a kábítószer terjesztésében is.
A pénzügyőr lakásán tartott kutatás során több olyan bűnjel került elő, amelyek gyorstesztje kábítószer – marihuána, kokain, metadon vagy ketamin – tartalomra utalt. A kutatás során a kábítószer-kereskedelem és -fogyasztás kellékei – köztük kiporciózott pakettek, mérlegek, csomagolóanyagok és feljegyzések – is nagy számban előkerültek. A bíróság elrendelte a pénzügyőr és a kábítószer-kereskedelemben résztvevő másik férfi letartóztatását – áll a közleményben.