Katasztrófavédelmi gyakorlatokat tartottak és minősítő vizsgát is tettek a Budapest Önkéntes Mentőszervezet tagjai a fővárosban – mondta Bakai Kristóf, a szervezet vezetője az M1 aktuális csatorna műsorában vasárnap.
Az értékelő bizottság azt vizsgálta, hogy az önkéntesek felkészültsége, felszerelése és a feladatok végrehajtása megfelelő-e ahhoz, hogy a hivatásos szervekkel, az Országok Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) munkatársaival hatékonyan tudjanak együttműködni – fejtette ki.
A szervezet 38 tagszervezettel és 384 önkéntessel rendelkezik – ismertette. A kétnapos vizsgán egyebek mellett kutyás keresést, árvízi védekezést és vízkárelhárítást, valamint tűzoltási és műszaki mentési feladatokat végeztek – sorolta.
A gyakorlat egyik célja a téli időszakra való felkészülés – mondta Bakai Kristóf. Az önkéntesek gyakorolták az autópályák szalagkorlátjait elválasztó betonelemek szétbontását és eltávolítását is, amelyek átvágása például a 2013-as hóhelyzetben a tűzoltók és az önkéntesek feladata volt – ismertette.
Jackovics Péter, az OKF főosztályvezetője, a vizsgabizottság elnöke elmondta: országszerte mintegy 13 ezren végzik saját szabadidejük terhére ezt a különleges mentési feladatot.
A nemzeti minősítési rendszert – nemzetközi irányelvek adaptálásával – a katasztrófavédelem a különleges mentéssel foglalkozó civil, önkéntes szervezetek számára dolgozta ki – ismertette. A mostani vizsga sikeres volt, a minősítő bizottság megfeleltnek értékelte az önkéntesek teljesítményét – mondta Jackovics.