Szolgálaton kívüli országgyűlési őr terített földre és fegyverzett le egy késsel fenyegetőző férfit Zalaegerszegen tavaly szeptemberben. A támadó ellen vádat emeltek – közölte a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.
Jánky Judit közölte: a hetvenéves helybéli férfi erősen ittasan a zalaegerszegi kertvárosi buszmegállóban kést rántva egy számára ismeretlen férfi elé ugrott. „Ne dumáljál, most leszúrlak…” felkiáltással hadonászott, miközben azt hangoztatta, hogy a férfi háborús bűnös, ezért le fogja szúrni őt.
Egy arra járó országgyűlési őr szolgálatba helyezte magát és felszólította a férfit, hogy dobja el a kést. A támadó azonban elkezdte szidalmazni a már hivatalos személyként intézkedő országgyűlési őrt is, aki ezért földre vitte őt, kivette kezéből a zsebkést és értesítette a rendőrséget.
A férfi ellen garázdaság és súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség.
ADVERTISEMENT