Brüsszel adott otthont a mai napon annak a rendezvénynek, ahol Violeta Bulc közlekedéspolitikáért felelős uniós biztos átadta a 2018. évi Kiváló Közútbiztonságért díjakat. Az elismerést hatan vehették át olyan – az Európai Közúti Biztonsági Charta égisze alatt indított – innovatív és mások számára például szolgáló kezdeményezésekért, melyek elősegítik, hogy javuljon a közúti közlekedésbiztonság, és kevesebben veszítsék életüket az európai közutakon.
A díjazottak között idén Magyarország is képviseltette magát a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) révén. Magyarországon rendkívül sokan közlekednek kétkerekű járművekkel (kerékpárral, mopeddel vagy motorkerékpárral), és közülük egyre többen szenvednek balesetet a közutakon. A nonprofit kutatóintézet „Kétkerekű suli” elnevezésű programja ezt a tendenciát hivatott megállítani és megfordítani. Az élethosszig tartó tanulás koncepciójára épülő kezdeményezés keretében a program interaktív képzéseket biztosít tapasztalt gépjárművezető-oktatók közreműködésével. A résztvevők megismerkednek a védőfelszerelések használatával, és megtanulják, hogyan lehet a baleseteket a legjobban elkerülni. A tanulók a megszerzett ismereteket a gyakorlatban is próbára tehetik veszélyhelyzet-szimulációs gyakorlatok során.
A projekt azzal érdemelte ki az elismerést, hogy professzionális módon közelíti meg az oktatás oldaláról a problémát: tudományos balesetelemzésen alapul, kifejlesztésében pedig tapasztalt instruktorok vettek részt. A képzés hatékonyságát interaktív jellege, az elméleti és a gyakorlati oktatás ötvözése biztosítja. A program további érdeme, hogy bár Magyarország egészét lefedi, mindig a helyi viszonyokhoz igazodik annak érdekében, hogy a diákok életszerű és hasznos tanácsokat kapjanak, melyek birtokában sikeresen elkerülhetik a baleseteket a mindennapok során.
Noha 2001 óta több mint ötven százalékkal csökkent azoknak a száma, akik közúti balesetben vesztették életüket az Unióban, naponta még mindig hetvenen halnak meg balesetben az európai közutakon. Az áldozatok száma éves szinten egy közepes méretű európai város lakosságának feleltethető meg (2017-ben EU-szerte 25 300 közúti halálesetet regisztráltak). A súlyos sérültek száma ennél is magasabb: becslések szerint évente 135 ezer ember szenved el olyan sérülést, mely örökre megváltoztatja az életét. A Bizottság ezért 2018 májusában új intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy az EU teljesíteni tudja hosszú távú célkitűzését, azaz 2050-re közel nullára tudja leszorítani a közúti balesetek halálos áldozatainak és súlyos sérültjeinek számát — számolt be az europa.eu.