Egyedi és megdöbbentő kiállítás nyitotta meg kapuit Budapesten. A Kontrasztkiállítás multimédiás eszközök segítségével hívja fel a fiatalok figyelmét az életüket érintő legaktuálisabb problémákra, így a kábítószer, az abortusz, a családon belüli erőszak, a válás és az öngyilkosság kérdéseire. A tárlat 2012. december 21-ig, előzetes bejelentkezés alapján, ingyenesen látogatható a Pozsonyi úti Református Templom alagsorában.
A Református Egyház Dunamelléki Egyházkerülete és a Budapesti Rendőr-főkapitányság Budapesten is bemutatják az országos hírnévnek örvendő ifjúság- és családmentő programjukat, a Kontrasztkiállítást.
A Kontrasztkiállítás egy multimédiás kiállítás, amely minden érzékszervet megmozgat, elgondolkodtat és a döbbenet erejével kíván pozitív döntésre ösztönözni. A fiatalok és a családok életét érintő legfontosabb kérdéseket hozza felszínre, méghozzá kíméletlenül őszintén. Hét témakört dolgoz fel a tárlat, éles ellentétbe állítva ugyanazon témák fény- és árnyoldalait.
A Kontrasztkiállítást a Kisvárdai Református Ifjúság hívta életre, 2010-ben. Kisvárda után a kiállítást Debrecenben és Nyíregyházán rendezték meg. A három helyszínen több mint 40 ezren látták a tárlatot, amely mondanivalója, egyedisége, a fiatalokat megfogó stílusa miatt pillanatok alatt országos hírnévre tett szert.
Mivel a Kontrasztkiállítás elsősorban a 16-30 éves korosztályhoz szól, ezért a szervezők a multimédia nyelvét választották kommunikációs csatornaként. Projektorok, plazma-televíziók, fotók, tablók, hang- és fényhatások, autó-szimulátor és „részegszemüveg” segítségével, a döbbenet erejével hat a résztvevők minden érzékszervére.
„Bűnmegelőzéssel foglalkozó kollégáink évente több száz alkalommal keresik fel a fővárosi iskolákat. Kampányokkal, kiadványokkal próbáljuk felhívni a tizenévesek figyelmét arra, hogy milyen veszélyekkel, kísértésekkel találkozhatnak életük során. A rendőrség azonban önmagában kevés, hogy megoldja ennek a generációnak a problémáit. Nagy szükség van a civil szervezetek, egyházak munkájára, hiszen a család és az iskola mellett ők tudnak befogadó közösséget nyújtani és igazi életcélokat mutatni a fiatalok számára” – mondta dr. Fülöp Valter rendőr ezredes, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese.
A budapesti kiállítás támogatóihoz csatlakozott az Országos Mentőszolgálat is. A Kontrasztkiállítás – a tervek szerint – egy éven keresztül lesz megtekinthető a Pozsonyi úti Református Templom alagsorában. A tárlatra elsősorban középiskolás osztályokat, ifjúsági csoportokat várnak. A kiállítás jellege és tartalma miatt a szervezők 14 éven aluli fiataloknak nem javasolják annak megtekintését.
A Kontrasztkiállítás egyik alapelve, hogy a tárlat megtekintését felkészítő és lezáró előadások kísérjék. A szervezők arra törekszenek, hogy a kiállítás megtekintése előtt és után az iskolák pedagógusai és diákjai egyaránt részt vehessenek egy-egy a kiállítás témáit feldolgozó előadáson. Az eddigi tapasztalatok alapján a kiállítás számtalan beszélgetést indít el, és megtekintése ugródeszka lehet egy-egy osztályfőnöki órán, vagy személyes konzultáción.
„Sok szeretettel ajánlom mindenkinek, kamasznak, szülőnek, felnőttnek, csellengőnek és helyén levőnek: hagy szembesüljön vele mindenki, hogy van az életünknek ilyen tragikus oldala is. Nem azért hogy magunkhoz öleljük, hanem hogy elkerüljük” – mondta Dr. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke.
Forrás: police.hu