Első alkalommal gyakorlatoznak együtt svéd és magyar felségjelű Gripenek. A svéd légierő F7-es századának és az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Puma századának pilótái a tervek szerint több mint harminc felszállást hajtanak végre, elsősorban védekező és a támadó légi harcot gyakorolják november 9-16. között Kecskeméten.
A közös kiképzési repülés a svédek ötlete volt: a Satenas Exchange 2011 elnevezésű gyakorlat résztvevői „Gripen Maffia 2011” felirattal külön felvarrót is készítettek maguknak – közölte honlapján a Honvédelmi Minisztérium. Ez az első olyan közös kiképzési repülés, amelyen mindkét ország pilótái JAS 39-essel vesznek részt.
Ugrik Csaba alezredes, a kecskeméti repülőbázis repülőműveleti főnöke szerint a svéd század három kétüléses és három együléses gépe, tizenként pilótája, két tervező tisztje és huszonhárom technikusa vesz részt a gyakorlaton. A pilóták arról a satenasi légi bázisról érkeztek, ahol a magyar pilótákat is átképzik a Gripenekre.
Forrás: HM