Több mint felét megsemmisítette a szíriai légvédelem annak a hetven izraeli légi és harcászati rakétának, amit az arab országra kilőttek...
TovábbDetailsIránnak soha nem lesz bevethető atomfegyvere, mert ha el is készítenék, az Egyesült Államok és Izrael, a komoly következmények ellenére...
TovábbDetailsA Franciaországban továbbra is magas terrofenyegetettség miatt idén is fokozott biztonsági intézkedések mellett rendezik meg a kedden kezdődő 71. cannes-i...
TovábbDetailsCsehországban nem állítottak elő, nem fejlesztettek és nem is tároltak Novicsok típusú idegmérget - olvasható abban a közleményben, amelyet a...
TovábbDetailsKilenc hónap után kiengedték a börtönből Elor Azariát, azt az izraeli katonát, aki két évvel ezelőtt agyonlőtt egy ártalmatlanított palesztin...
TovábbDetailsTovábbra is csökkenőben van a bűnözési ráta Hollandiában, tavaly nagyjából annyi bűncselekményt regisztráltak az országban, mint korábban utoljára 1980-ban -...
TovábbDetailsBiztonságosabbá vált Németország 2017-ben - hangsúlyozta Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter kedden Berlinben a tárca bűnügyi statisztikai jelentésének bemutatóján. A...
TovábbDetailsJohn Kerry, az Obama-kormány külügyminisztere egy lapjelentés szerint "árnyékdiplomáciát" folytat az Iránnal kötött többhatalmi nukleáris egyezmény megmentése érdekében. Ezt Donald...
TovábbDetailsIzrael Bassár el-Aszad szír elnök meggyilkolásával fenyegetőzik, ha maradnak az irániak Szíriában. Izrael végez Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, és megdönti...
TovábbDetails