Kuvaszkölyköket adtak át az Országos Polgárőr Szövetségnek

Kuvaszkölyköket adtak át az Országos Polgárőr SzövetségnekKuvaszkölyköket adott át az Országos Polgárőr Szövetségnek (OPSZ) az Agrárminisztérium Dunakeszin. Az Igazságügyi Minisztérium (IM) állatvédelemért felelős kormánybiztosi titkársága pedig arról számolt be, hogy a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány stratégiai partnerségi megállapodást kötött az OPSZ-szel.

Az Agrárminisztérium a közleményében idézte V. Németh Zsolt (Ejtsd Vé Német) magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztost, aki a három kuvaszkölyök szerdai átadásakor azt mondta: fel kell hívni a figyelmet a kuvaszokra, ismertté kell tenni ezt a kutyafajtát, mert azt szeretnék, ha minél többen magyar kutyafajtát választanának házi kedvencként. Hozzátette: az agrártárca célja, hogy ezek a kutyafajták szeretettek, kedveltek legyenek.

A kutyák megvásárláshoz és kiképzéséhez a tárca kétmillió forinttal járult hozzá.

V. Németh kitért arra: a minisztérium több ponton is kapcsolódik ehhez az ágazathoz. Mint tenyésztési hatóság, jóváhagyja a tenyésztési programokat, emellett a génmegőrzési stratégia végrehajtásáért is felelős. A harmadik kapcsolódás pedig a hungarikumok ügye. „Amikor magyar nemzeti értékekről beszélünk, akkor nemcsak az érinthetetlen, üvegbúra alatt őrzött tárgyakra (…) gondolunk, hanem a magyar életmód védelmére is” – mondta.

Beszámolt a kuvaszkölykök átadásáról az IM állatvédelemért felelős kormánybiztosi titkársága is, egyúttal tudatta, hogy a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány az OPSZ-szel szakmai célokból stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kölcsönös kapcsolatból adódó előnyök és lehetőségek céltudatosabb érvényesítésére, az állatvédelem és a bűnmegelőzés kapcsolatának elmélyítésére, az állatvédelmi ismeretterjesztés hatékonyságának javítására, valamint a felelős állattartás népszerűsítésére.

A közleményükben az együttműködésben részt vevők közös céljának nevezték, hogy a környezet és az állatok védelmét szolgáló tevékenységet a polgárőr egyesületek is hatékonyan elláthassák. További céljuk olyan országos kampányok, projektek kidolgozása és lebonyolítása, amelyek az állatvédelmi tevékenységet szolgálják.

A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány többi között oktatási anyagokat készít és oktatási programlehetőséget biztosít a polgárőr szervezeteknek, valamint koordinálja a polgárőr egyesületek és állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek együttműködését. Az OPSZ az általa szervezett továbbképzési programokon kiemelt figyelmet fordít az állatok védelmének népszerűsítésére, elősegíti a felelős állattartás népszerűsítését és javaslatot tesz a bűnmegelőzési és bűnfelderítési tevékenység hatékonyságát támogató fejlesztési lehetőségekre – ismertették a megállapodást.


 

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment