Kormány: közös ügyünk az állatvédelem!

Szentkirályi Alexandra

A magyar kormány kiemelten kezeli az állatjólétet és az állatvédelmet – jelentette ki a kormányszóvivő szerdán az állatok világnapja alkalmából. Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalára feltöltött videóban emlékeztetett: a kormány 2021 februárjában állatvédelmi online felmérést indított Közös ügyünk az állatvédelem címmel, amelynek során több mint negyedmillióan mondták el véleményüket. Hozzátette: a kabinet azóta több intézkedést is hozott az ügyben, így ivartalanítási programokat támogat több mint félmilliárd forintos keretösszeggel, továbbá több mint százmillió forinttal segítette az állatvédő civil szervezetek munkáját is. A kormányszóvivő kiemelte a Nemzeti Állatvédelmi Tanács megalakulását és azt…

Read More

Hosszú börtönbüntetéseket szabott ki egy amerikai bíróság a capitoliumi zavargások főszereplőire

Dominic Pezzola

Az illetékes washingtoni bíróság tíz év börtönnel sújtotta a 2021. január 6-i washingtoni zavargásokban főszerepet játszó Proud Boys szervezet egy tagját pénteken, egy nappal azután, hogy két társára tizenöt és tizenhét év börtönt szabott ki. A tíz évet kapott Dominic Pezzollát hatóság elleni erőszak, hatóságnak való ellenszegülés, kormányzati tulajdon megrongálása, hivatalos eljárás akadályozása és lopás vádjában találta bűnösnek az esküdtszék még májusban négy társával együtt. A washingtoni bíró az ítélethozatalkor arra hívta fel a figyelmet, hogy Pezzolla volt az, aki egy ellopott rendőrségi pajzs segítségével áttörte az amerikai törvényhozás üveg…

Read More

Peszkov: a Kremlnek nincs köze Prigozsin gépének lezuhanásához

Prigozsin lezuhant repülőgépe

„Abszolút hazugságnak” nevezte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő azokat az állításokat, amelyek szerint a Kremlnek köze lenne annak a magánrepülőgépnek a lezuhanásához, amelynek utaslistáján a Wagner zsoldoscsoport alapítója, Jevgenyij Prigozsin neve is szerepelt. Peszkov arra szólította fel pénteken az újságírókat, hogy a tényekre alapozzanak, amelyeket a nyomozás fog tisztázni, és hogy várják meg, amíg genetikai vizsgálat erősíti vagy cáfolja meg Prigozsin halálát. „Ha figyelmesen hallgatták az (orosz) elnök nyilatkozatát, ő azt mondta, hogy most minden szükséges szakértői vizsgálatot, beleértve a genetikait is, el fognak végezni. Hivatalos eredmény még nincs. Amint…

Read More

Vagyonvédelem: újabb „számlagyár” tagjai ellen emeltek vádat

számlagyár

Vádat emeltek annak a budapesti bűnszervezetnek a tagjaival szemben, akik 2016. és 2020. között jutalék ellenében fiktív számlákat állítottak ki cégeknek, ezzel mintegy 3,175 milliárd forint vagyoni hátrányt okozva a költségvetésnek – közölte a Fővárosi Főügyészség. A közel négyszáz oldalas vádirat szerint egy 46 éves férfi 2016 januárjától valós tevékenységet nem végző gazdasági társaságokból álló, több szintűen felépített „számlagyárat” működtetett, amely adóelkerülésre irányuló „szolgáltatásokat” nyújtott, jellemzően vagyonvédelmi tevékenységet végző megrendelők, úgynevezett „haszonhúzó cégek” részére. Ezek a cégek azért kötöttek színlelt szerződéseket a bűnszervezethez köthető cégekkel, hogy a munkavállalóik foglalkoztatása után…

Read More

Nébih: megfelelőek a balatoni vendéglátóhelyek élelmiszerbiztonsági szempontból

NÉBIH

A balatoni vendéglátóhelyek élelmiszerbiztonsági szempontból megfelelőek, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei többségében csak kisebb szabálytalanságokat állapítottak meg – közölte a hivatal. A közlemény szerint javában tart a Nébih által koordinált nyári szezonális ellenőrzés-sorozat, amelynek célterületei között a Balaton környéki vendéglátóhelyek is megtalálhatók. A vizsgálatok fókuszába – az éttermek ellenőrzésére jellemzően – a higiéniás állapotok, az alapanyagok nyomon-követhetősége, valamint azok kezelésének ellenőrzése került. Kiemelték, hogy az ellenőrzések összességében pozitív képek mutattak, kisebb hiányosságok azonban akadtak. Példaként említették, hogy több helyen a szakosított tárolást nem az előírásoknak megfelelőn oldották meg, előfordult…

Read More

Felfüggesztett börtönt kapott a halálos balesetet okozó önvezető taxi készenléti sofőrje

önvezető autó balesete

A bíróság három év felfüggesztett börtönre ítélt pénteken egy halálos balesetet okozó önvezető taxi felügyeletét ellátó sofőrt Arizona államban. Ez volt az első, teljesen önvezető jármű által okozott halálos ütközés ügyében tartott bírósági eljárás. A közösségitaxi-szolgáltatás tesztjárműve még 2018 márciusában gázolt el egy kerékpárost. A vádirat szerint az autóban ülő, a jármű felügyeletét ellátó sofőr egy televíziós show-műsort nézett a telefonján, így nem tudott időben beavatkozni, hogy a balesetet elkerülje. A vádlott, Rafaela Vasquez azt állította, hogy az ütközés előtt a térdén fekvő munkahelyi telefonján a taxis cég üzenetküldési alkalmazását…

Read More

Kirúgták a hálapénzt elfogadó szolnoki orvost

Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet

Megszüntette a hálapénzt elfogadó szolnoki orvos munkaviszonyát a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet – közölte az intézmény orvosigazgatója. Kudrjavcev Anatolij közleményében azt írta: a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet munkatársai határozottan elutasítják a hálapénzt és „visszaélésnek tekintenek minden ezzel kapcsolatos cselekményt”. Éppen ezért az ügyben érintett orvos munkaviszonyát a kórház azonnali hatállyal megszüntette. A hatóságok munkáját a rendelkezésre álló eszközökkel támogatja az intézmény – közölte. Az orvos ellen a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A…

Read More

Magyarországon is terjednek a veszélyes online kihívások

mosókapszulás kihívás

A nyugat-európai és egyesült államokbeli trendektől elmaradó mértékben, de már Magyarországon is terjednek a veszélyes online kihívások: a 11 és 17 év közötti gyerekek 38 százaléka találkozott már a jelenséggel, 5 százalékuk pedig részt is vett ilyenben – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásából. Azt írták, Magyarországon is egyre gyakrabban találkozni olyan kihívásokkal, amelyek gyermekek fizikai sérülését vagy akár halálát is okozhatják. Ilyen volt az a napokban történt eset is, amikor az úgynevezett blackout vagy „áramszünet” kihívás teljesítése egy 15 éves tinédzser életét követelte. A veszélyes…

Read More

Több mint tíz évvel ezelőtti sorozatgyilkosság gyanúsítottját vette őrizetbe az amerikai rendőrség

A gilgo beach-i gyanúsított

Az amerikai rendőrség őrizetbe vette a 11 áldozatot követelő 2010-11-es tengerparti sorozatgyilkosság gyanúsítottját a New York államhoz tartozó Long Island szigeten. Három nő meggyilkolása miatt helyezték vád. Rex Heuermannt, egy 59 éves, kétgyermekes családapát csütörtök esti letartóztatása után pénteken állították bíróság elé, ahol ügyvédje útján ártatlannak mondta magát. Az ügyvéd annyit közölt, hogy ügyfele azt állította neki, „nem ő tette”. A bíró ugyanakkor a feltételezett cselekmény „szélsőségesen elfajult” jellege miatt óvadék nélküli őrizetet rendelt el. A férfit három nő meggyilkolásával vádolták meg, és egy negyedik gyilkosság esetében megalapozott a gyanú…

Read More