Hat nappal beiktatása után lemondott a horvát veteránügyi miniszter, miután a helyi média hírül adta, hogy törvénysértést követett el, mert nem azt a címet jelölte meg állandó lakhelyéül, ahol valójában lakik.
Miro Crnoja a sajtó szerint valószínűleg azért jelölt meg hamis lakhelyet, hogy kibújjon az adófizetés alól. Korábban erőszakos cselekmények elkövetése miatt is többen feljelentést tettek ellene. A miniszter újságíróknak azt mondta: azért mondott le, mert nem akart több kárt okozni a kormánynak és a miniszterelnöknek.
Crnoját a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelölte a miniszteri posztra. Már beiktatása előtt azzal borzolta a kedélyeket, hogy jelezte, létrehozza a „nemzetárulók regiszterét„. E kijelentését később visszavonta.
ADVERTISEMENT