A Katasztrófavédelmi Oktatási Központ igazgatójának tavalyi látogatását adja vissza az a lengyel delegáció, amely augusztus huszonötödike és huszonkilencedike között tartózkodik a magyar intézményben. A huszonöt lengyel hallgató és az őket kísérő tanár nemcsak az oktatási központtal és annak feladataival ismerkedik meg, hanem szakmai képzésben is részt vesznek.
A Lengyel Köztársaság Központi Tűzoltóiskolája és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ tavaly, az Európai Tűzoltóiskolák Szövetségének konferenciája után vette fel egymással a kapcsolatot, a magyar tanintézmény igazgatója látogatást is tett Lengyelországban. Megállapodás született arról is, hogy az idén lengyel hallgatók érkeznek Budapestre, az ötnapos látogatás alatt elméleti és gyakorlati szempontból betekintést nyernek az oktatási központ által oktatott tűzoltási és műszaki mentési feladatokba.
A vendégek hétfőn a Katasztrófavédelmi Oktatási Központtal, annak Laktanya utcai objektumával, az ott lévő tűzoltógépjárművekkel ismerkedtek, majd látogatást tettek a Katasztrófavédelem Központi Múzeumában. Kedden az iskola udvarán lévő tűzszimulációs konténerben tartott tűzoltási gyakorlaton vesznek részt, majd kipróbálják a légzőkészülék-gyakorló pályát is.
Ezt követően Hatvan-Nagygombosra vezet az útjuk, ott délelőtt közúti baleset során adódó tűzoltási, műszaki mentési feladatokat oldanak meg, délután pedig a gyakorlóbázis száz négyzetméteres égetőmedencéjénél szerveznek számukra tűzoltási gyakorlatot. Csütörtökön ellátogatnak a szentendrei hivatásos tűzoltó-parancsnokságra, majd megtekintik a környék nevezetességeit. Pénteken a Dunán a szentendrei és budapesti tűzoltókkal együttműködve vízből mentési feladatokat hajtanak végre — számolt be a katasztrofavedelem.hu.