A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytatott emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt V. Pál (ejtsd: Vé Pál) 37 éves vácszentlászlói lakos ellen.
A történet, mint utóbb kiderült faék egyszerűségű, V. Pál 2013. október 24. és október 27. közötti időszakban szándékosan fagyálló folyadékot töltött a vácszentlászlói ingatlanjához tartozó pincében – műanyag hordóban – tárolt borához. Az italból egy harminc éves helyi férfi -fittyet hányva a tulajdon szentségére- több üveggel tulajdonított el és azt ismerőseivel együtt megitta.
A meglopott férfi ezt követően 2013. október 27-én mérgezés gyanújával került kórházba, amiről az édesapja tett bejelentést két nappal később a rendőrségen. A Gödöllői Rendőrkapitányság a bejelentés alapján közigazgatási hatósági eljárást indított. A 30 éves férfin kívül – szintén mérgezés gyanújával – további öt személy került kórházba.
Mivel az elsődleges orvosi vélemény szerint a mérgezést fagyálló fogyasztása okozhatta, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen.
A 30 éves férfi állapota már a kórházba kerülésének időpontjában olyan súlyos volt, hogy a gondos orvosi ellátás ellenére 2013. november 1-jén életét vesztette.
A Pest megyei nyomozók több helyen tartottak helyszíni szemlét és az ennek során lefoglalt különböző összetételű folyadékok vizsgálatára, valamint a halál pontos okának megállapítására igazságügyi szakértőt rendeltek ki.
A rendőrök – a beszerzett adatok alapján – 2013. november 7-én emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki V. Pált. A 37 éves férfi vallomásában elmondta, hogy a halálesetet megelőzően többször loptak tőle ismeretlen személyek bort a nyitott pincében lévő hordóból. Ezért döntött úgy, hogy – a tolvajok megleckéztetésének céljából – fagyállót önt az italhoz.
A gyanúsított ellen folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére.





















V. Pál (ejtsd: Vé Pál) 😀 😀 😀