A Duna vártnál gyorsabb apadása következtében az árvízvédelmi készültség már csak alig több mint 510 kilométeren van érvényben, ebből 180 kilométeren harmadfokú, 36 kilométeren pedig rendkívüli fokozatot tartanak fenn. A védekezésben résztvevők száma is csökkent: hétfőn 1877 ember dolgozott a folyó mentén, 16 település érintettségével. Kisoroszi továbbra sem közelíthető meg közúton. Egyre több önkéntes tűzoltó egyesület és mentőszervezet fejezi be a munkát, tegnap már csak egy egyesület és négy szervezet volt szükséges. Fejér vármegyében tegnap késő délután a hivatásos erők is levonulhattak a gátakról, több vármegyében és a fővárosban pedig befejezte tevékenységét az operatív törzs, valamint a katasztrófavédelmi összekötők többsége is visszatért állomáshelyére.
A ma reggeli Árvízinfón Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy az árhullám ma elhagyja az országot, és gyors apadás tapasztalható, így holnaptól az Operatív Törzs jelenlegi formájában befejezi munkáját. A kormányfő elmondta, hogy az élet láthatóan visszatér a normális kerékvágásba, és minden okunk megvan remélni, hogy a víz sehol nem lépi át a gátrendszert. Összegzésként Orbán Viktor ismertette, hogy negyven kilométeren ideiglenes védművet, 4600 méteren pedig mobilgátat kellett kiépíteni. Kétmillió homokzsákot használtak fel, amelyekhez 32 köbméternyi homokra volt szükség. A miniszterelnök arról is tájékoztatott, hogy a fel nem használt homokzsákokat visszakerülnek a raktárakba, a beépített, de vízzel nem érintett zsákokat hulladékként, a vízzel érintkező zsákokat pedig veszélyes hulladékként semmisítik meg. A katasztrófavédelem az elmúlt több mint egy hét alatt 1760 főt mozgósított.
Müller Cecília országos tisztifőorvos az árvíz levonulását követő feladatokról szólva elmondta, hogy mostantól a közegészségügyi kérdések kerülnek a fókuszba, ebben a közútnak, az érintett önkormányzatoknak, valamint az ingatlantulajdonosoknak van a legfontosabb szerepe.
Forrás: katasztrofavedelem.hu